kedd, április 16, 2024

Dalton Kellett készen áll a harmadik szezonjára

Dátum:

Megosztás:

Második teljes, összességében harmadik évét kezdi a kanadai Dalton Kellett az A.J. Foyt Racing színeiben az NTT IndyCar Series-ben.

- Reklám -

Az Ontario állambeli Stouffville-ből származó Kellett decemberben írt alá újra a Foyt-hoz. Idén az újdonsült Indy Lights bajnok Kyle Kirkwood lesz a csapattársa a várhatóan két autót indító alakulatnál. Ez nagy változást jelenthet Kellett számára, aki eddig a csapat legfiatalabb tagja volt.

- Reklám -

Kellett újonc IndyCar-szezonját lerövidítette a COVID-19 járvány első hulláma, amikor Tony Kanaan mellett versenyzett. A 2021-es évben Charlie Kimball és a négyszeres bajnok Sebastien Bourdais mellett állt rajthoz.

Az első pár évben szerzett tapasztalatok nagyszerűek voltak” – mondta Kellett. „Csodálatos lehetőségem volt arra, hogy nagy nevek vegyenek körül az IndyCarban és a versenyben.

- Reklám -

Nagyon hasznos időszak volt, ahol megtanulhattam mellettük, hogyan dolgoznak a mérnökökkel, hogy kihozzák az autóból azt, amire szükségük van.

Most, 28 évesen Kellett lett az A.J. Foyt Racing veteránja.

Ezen a télen Dalton főleg az állóképességén dolgozik, hogy felkészültebb legyen a kormány mögött töltött szezon fáradalmaira. Kellett különösen a felsőtestén szeretne dolgozni, ugyanis a versenyek azon részében, amikor a gumik frissek voltak és az üzemanyagtank is tele volt, a kormány mozgatása nagy kihívást jelentett számára.

A múltban az egész testre összpontosítottunk, általában az erőszint növelésére” – mondta Kellett. „Idén egy kicsit inkább a felsőtestre helyezzük a hangsúlyt, csak hogy biztosak legyünk benne, hogy a kormányterhelést illetően minden rendben van.”

Kellett az IndyCar-ban még mindig nem versenyzett Torontóban, mivel az elmúlt két szezonban a COVID-19 miatt törölték a hétvégét. Reményei szerint nyáron végre debütálhat a „hazai” versenyén is. Idei céljai közé tartozik továbbá az is, hogy ismét kvalifikáljni tudja magát az Indy 500-ra, hiszen ő és menyasszonya Nicole már Indianapolis-ban élnek.