back to top
kedd, október 15, 2024

A címvédő jobban teljesít, mint hinnénk

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Viszonylag csendes szezonkezdeten van túl az IndyCar címvédője, Álex Palou. Az első két verseny után nemigen esett róla szó, miközben Long Beachen újra a győzelemért küzdött.

- Reklám -

A spanyol ezzel 19 Ganassinál töltött versenyéből 10. alkalommal állt dobogóra, ami egy elképesztő szám. Csapattársa, Scott Dixon mellett igaz rá is, hogy mindig a lehető legjobb eredményt szállítja, nem többet, de ritkán csúszik az első tízen kívülre.

- Reklám -

Eddig több pontot szerzett, mint tavaly ilyenkor, és még így is csak 15 ponttal van lemaradva a bajnoki éllovas Josef Newgardentől. Mindezt úgy, hogy két olyan pályán túl vagyunk, ahol tavaly nem szerepelt jól.

„Szerintem a 10-es autó nagyon jól kezdte az évet. – értékelte magát Palou a The Race podcastjában. – Eddig két dobogónk van három futam után, és mindig a top 10-ben végeztünk. Az IndyCarban mindig jól jönnek az ilyen pontok.

- Reklám -

És ha rossz hétvégénk van is, mint Texasban, ami egy hetedik helyre volt elég, az azt jelenti, hogy nagyon jól állunk. Ugyanakkor tény, hogy volt, aki jobban kezdett nálunk: Josef kétszer nyert már, és Scott [McLaughlin] a győzelme mellett volt második is.

Ők jól teljesítettek, nagyon erősek idén, és ez igaz az egész Penske csapatra. De most jön néhány olyan verseny, mint Barber, ahol tavaly jók voltunk. Remélem nyerni tudunk majd, amihez már Long Beachen is közel voltunk. De nem jött össze minden, míg Josefnek tökéletes napja volt.”

Amikor arról kérdezték, hogyan változtatta meg a hozzáállását a bajnoki siker, Palou így válaszolt:

„Szerintem az idei év olyan, mint a tavaly. Tavaly nyertünk, de mindig egy kicsit többek és jobbak akarunk lenni. Tudjuk, hogy nagyon erős a mezőny. Hiába van több pontom, mint tavaly, csak harmadik helyen állok, ebből látszik, mennyire szoros.

Persze egy kicsit magabiztosabb vagyok, már csak a tapasztalatok miatt is, de nem azért, mert tavaly nyertem. Ezen kívül talán ott is jobban érzem magam, ahol tavaly jól ment.”