back to top
vasárnap, október 13, 2024

Ilyen érzés száguldani egy oválon – az újonc és a veterán szemszögéből

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Hétfőn Texasban körözött két pilóta is, egyikük egy évtizeddel később ugyanazt a versenyautót vezette, a másik most először próbálta ki az IndyCar autóját egy oválon.

Tíz év után összejött: a FIA embere végre indul az Indy 500-on

- Reklám -

- Reklám -

A Rahal Letterman Lanigan Racing két autója mehetett az oválon privát teszt keretein belül: Katherine Legge – aki majd a csapattal indul az Indy 500-on – és Linus Lundqvist, aki annak ellenére, hogy tavaly Indy Lights-bajnok lett, nem kapott helyet a fő sorozatban.

A 42 éves Legge legutóbb a 2013-as Indy 500-on vezette az autót, de mivel azóta nem sokat változott a kasztni, ezért sok minden ismerős lehetett számára.

- Reklám -

„Úgy voltam vele, hogy okosan fogom csinálni, és hamar túlleszek a „kezdő érzésen”. Még nem mentem ki hosszú etapra.” nyilatkozta az IndyCar idei – úgy tűnik – egyetlen hölgyversenyzője.

Nők, akik többszáz lóerőt uralva próbálnak borsot törni a férfiak orra alá

„Nem emlékeztem, milyen gyors, egyszerűen elképesztő. És közben hihetetlen, nagyon örülök, hogy visszatérhetek, már várom az 500-at. Olyan, mintha hazatértem volna. Hihetetlen!” – örvendezett.

Linus Lundqvist most először vezette ay IndyCar autóját oválon, és ő is pozitív élményekkel tért haza.

„Most először mentem ilyen gyorsan, micsoda érzés! Nehéz leírni. Őszintén az első pár körben szinte rosszul lettem a sebességtől és a dőlésszögtől, mielőtt a fejem hozzászokott volna.” – árulta el a fiatal pilóta.