Bejelentették, hogy jövőre Kyle Larson újra elindul az Indy 500-on. Ekkor már azt is nyilvánosságra hozták, hogy ezúttal a Coca Cola 600 élvez majd elsőbbséget.
Az idei május 26. piros betűkkel volt beírva Kyle Larson naptárába. A Hendrick Motorsports NASCAR-pilótája ugyanis megpróbálta teljesíteni a „Double Duty-t”, vagy megkísérelte lefutni mind az Indy 500-at, mind a Coca-Cola 600-at. Végül az a bizonyos vasárnap nem sikerült annyira jól Larsonnak, de erről nem ő, hanem az időjárás tehetett. Az eső miatt ugyanis tolni kellett a programot Indianapolisban.
Végül a csúszás ellenére Larson az Indy 500-at választotta, amelyen végül a tizennyolcadik helyen ért célba, ezzel megnyerve az újoncok különversenyét. A legendás viadal leintése után azonnal elindult Charlotte-ba, de már nem volt lehetősége arra, hogy beüljön az autójába – amellyel addig Justin Allgaier körözött –, hiszen az eső oda is elért.
Az utolsó körben dőlt el az Indy 500, Josef Newgarden sorozatban másodszor ünnepelhetett
Úgy tűnik, hogy ez a teljes sikernek biztosan nem nevezhető próbálkozás nem hagyja nyugodni a 2021-es Cup Series-bajnokot. Ugyanis bejelentették, hogy jövőre is elindul majd az Indy 500-on. Az autóját ezúttal is a McLaren fogja felkészíteni és versenyeztetni a Hendrick Motorsportsszal közösen.
„Meg akarom csinálni a duplázást, ami idén nem adatott meg – olvashatóak Larson szavai a Hendrick közleményében. – Valójában mindenki, aki részt vett ebben a projektben, azt akarta, hogy ez így történjen. Nagyon örülök, hogy újra megpróbálhatjuk teljesíteni.”
Unfinished business. @KyleLarsonRacin is back for the #Hendrick1100 in 2025. pic.twitter.com/ByqtPK9RvH
— Hendrick Motorsports (@TeamHendrick) September 10, 2024
Viszont Larsonnak idén majdnem nagy bosszúsága származott abból, hogy nem tudott autóba ülni a Coca Cola 600-on. A NASCAR Cup Series szabályai szerint ugyanis minden alapszakaszfutamot legalább el kell kezdeni annak, aki a rájátszásban az egyéni bajnoki címért akart küzdeni. Ezt pedig a 32 éves pilóta értelemszerűen nem tette meg, hiszen Indianapolisban maradt a csúszás ellenére.
Azonban a sorozat végül felmentést adott neki a szabály alól, de a kommunikációjuk szerint ez egyszeri alkalom volt. Így Larsonék ebben az esetben már most leszögezték, hogy jövőre a NASCAR-futamot fogják preferálni.
Christopher Bell elmesélte, miként élte meg, hogy ő nyerte a félbeszakított Coca-Cola 600-at