back to top
szombat, október 12, 2024

Christopher Bell elmesélte, miként élte meg, hogy ő nyerte a félbeszakított Coca-Cola 600-at

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Christopher Bell nyerte az eső miatt félbeszakított Coca-Cola 600-at Brad Keselowski és William Byron előtt. Bell a lefújás után elmondta, hogyan élte meg, amikor kiderült, hogy ő a győztes.

- Reklám -

Magyar idő szerint hétfő hajnalban került sor a NASCAR Cup Series tizennegyedik idei versenyére, a sorozat egyik „koronaékszer” futamára, a Coca-Cola 600-ra. A Charlotte Motor Speedway-en megrendezett viadalnak Ty Gibbs vezetésével – aki az első pole pozícióját szerezte a királykategóriában – vágott neki a mezőny, amelyben viszont nem volt ott Kyle Larson. A Hendrick Motorsports pilótája ugyanis az esőzések miatt eltolt Indy 500-at választotta, a helyettese Justin Allgaier volt az 5-ös autóban.

Az utolsó körben dőlt el az Indy 500, Josef Newgarden sorozatban másodszor ünnepelhetett

- Reklám -

Az első szakasz leginkább Gibbsről és William Byronról szólt, végül utóbbi szelte át először a célvonalat. A második etap végén Christopher Bell vette át az irányítást, a legtöbb pontot ő tette zsebre, majd a harmadik szakasz is az ő vezetésével indult el. Ekkor már mindenki tisztában volt azzal, hogy a futam valószínűleg idő előtt véget fog érni a közeledő vihar miatt. Ennek megfelelően igen támadóan léptek fel a pilóták, főleg az a Brad Keselowski, aki egészen a második helyig jött előre. Azonban Keselowski próbálkozásait félbeszakította Corey LaJoie megpördülése.

- Reklám -

A sárga zászló alatt mindenki kijött a bokszba, majd friss gumikon újraindult az első helyért folyó Bell – Keselowski csata. Ez azonban már csak alig tíz körig tartott, mivel akkor tényleg megérkezett az eső. A NASCAR belengette a piros zászlót, majd több mint két órányi várakozás következett. A pályát elkezdték felszárítani, de végül az ezt célzó erőfeszítések értelmetlennek bizonyultak, mivel később még több csapadék hullott Észak-Karolinára.

Viszont eddig a pontig a mezőny már megtette a teljes táv felét, így eredményt lehetett hirdetni, amit a NASCAR végül meg is tett. Bell így idei második győzelmét aratta, a Joe Gibbs Racing pilótája ezzel először nyert „koronaékszer” versenyt. A lefújás után elmondta, hogyan élte meg, amikor kiderült, hogy övé a diadal.

„Tudtam, hogy lesz arra esély [hogy még folytatódik a verseny] – nyilatkozta Bell a NASCAR hivatalos honlapjának. – Szó szerint a kanapén feküdtem, mintha félig aludtam volna, de mentálisan felkészült voltam arra, hogy újra versenyezni fogok. Aztán egyszer csak látom, hogy [a közvetítők] visszajönnek [a televíziós adásba], amire azt mondtam, hogy »várjunk csak, mi folyik itt?«”

„De aztán megszólalt a telefonom, és akkor mondták el, hogy lefújták [a versenyt]. Ember, micsoda érzelmi fordulat. Soha életemben nem volt még ilyen érzelmi kilengésem. Pokolian nehéz nyolc hét áll mögöttünk, szóval nagyon sokat jelent, hogy megszereztük a második idei győzelmet” – tette hozzá.

A Coca-Cola 600 teljes végeredményét ezen a linken lehet megtalálni.