back to top
szombat, október 5, 2024

Elképesztő történet, 2 millió dollár sem segített Alonsón az Indy 500-on

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Új részletek derültek ki arról a 2019-es esetről, amikor Alonso nem tudta magát kvalifikálni az Indy 500-ra.

Kiszeretett az IndyCarból Fernando Alonso

- Reklám -

- Reklám -

2019-ben a spanyol világbajnok a Carlin támogatásával indult el a híres versenyen, a verseny hetében azonban – mint kiderült – történt ütközése után szinte semmi nem jött össze neki. Ilyen esetben a tartalékautót veszik elő, de az éppen a Carlin garázsában volt, mivel először rossz árnyalatot festettek rá. Alonso így két napig csak a garázsban ült ahelyett, hogy gyakorolhatott volna.

Amikor Alonso újra kihajtott a pályára, azonnal végigkarcolta a padlólemezt, mivel a brit csapat centiméterekként értelmezték az adatokat az Egyesült Államokban használt hüvelykek helyett. A kegyelemdöfést az adta meg számukra, hogy a pótkvalifikáción rossz váltóbeállításokkal küldték ki, amivel több, mint 1 km/h-t veszített végsebességben, és így nem tudta magát bejuttatni a rajtrácsra sem.

- Reklám -

A héten azonban kiderült, itt még nincs vége a történetnek. A Canal+ F1-es kommentátora azt állította az Off track című podcastben (és ezt később több helyről is megerősítették), hogy mivel Alonso a tartalékautó bevetése előtt sem volt elégedett az autóval, meggyőzte Zak Brownt, hogy 2 millió dollárért [ez egy IndyCar-csapat éves költségeinek nagyjából az ötöde!  – a szerk.] vegye meg az Andretti Autosport beállításait, hiszen első alkalommal jól tudott szerepelni velük.

Azonban ez sem segített rajtuk, hiszen végül nem is állhattak rajthoz, így kárba veszett ez a jókora összeg. A spanyol még egyszer, egy évvel később nevezett be az Indy 500-ra a McLarennel, de akkor kuplunghibák hátráltatták, így csak 21.-ként ért célba.

Volt egyszer egy csoda: a címvédő Alonsót két NASCAR-bajnok győzte le