back to top
vasárnap, október 13, 2024

Az ígéret földje az IndyCar a női versenyzők számára

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Évek óta az IndyCar az a sorozat, amely a legtöbb lehetőséget adja a legjobb női autóversenyzőknek. Idén is lesz (legalább) egy hölgy a mezőnyben.

- Reklám -

Az IndyCarral kapcsolatban a legkevésbé meglepő hír az, amikor olyat olvasunk, hogy a mezőny egyik, másik vagy harmadik autójába egy hölgyversenyző ül. Így lesz ez 2022-ben is, miután Tatiana Calderónt leszerződtette az A. J. Foyt Enterprises. Bár Calderón egyelőre az oválpályákra nem szerződött le Foytékkal, a kolumbiai versenyző az összes többi pályatípuson, építetteken és városiakon egyaránt ott lesz a mezőnyben. Calderón korábban az F3-ban és az F2-ben versenyzett, legutóbb pedig a Super Formula nevű japán bajnokságban küzdött a jó eredményekért. Utóbbiból került ki egyébként a jelenlegi bajnoki címvédő Álex Palou is.

- Reklám -

A Foyt egyébként 2002-ben indult utoljára kettőnél több autóval olyan versenyeken, ami nem az Indy 500. Már csak ezért is nagy szó Calderón lehetősége szponzora, a ROKiT jóvoltából. Na meg azért is, mert ő az istálló történetének első női versenyzője.

(Az IndyCar) mindig is ott volt a radaromon” – mondja Calderón. „Mindig is versenyképesnek gondoltam magam, ezt pedig ott szeretném megmérettetni, ahol a világ legjobb versenyzői vannak. Ezen a listán pedig az IndyCar elég előkelő helyet foglal el. Persze nem számítok arra, hogy minden flottul megy majd, pláne nem az elején. Elvégre egyelőre csak egyetlen tesztnapot teljesítettem az autóval, ami rám vár majd. Persze nagyon várom már, hogy kezdhessek, de lépésről lépésre kell ezt felépíteni. Ha pedig sikerül versenyről versenyre javulnunk, én akkor már elégedett leszek.

- Reklám -

Calderón előfutárai

Nem Calderón az első és egyetlen női versenyző az IndyCar közelmúltjából. Ebben az évezredben olyan nevek tűntek fel már itt, mint Danica Patrick vagy éppen Simona de Silvestro. Danica Patrick annak idején még 2008-ban futamot is tudott nyerni, később pedig vezetni tudott az Indy 500-on is, ahol legjobb eredménye egy harmadik hely volt 2009-ben. Később a NASCAR-ban folytatva karrierjét ő lett a mindössze tizennégy fős társaság egyike, aki vezetni tudott Indianapolisban és a Daytona 500-on is. Bár Simona de Silvestro nem ért el soha ilyen zajos sikereket, az ő szereplése is nagy figyelmet kapott. Ennek az oka pedig egészen egyszerűen az indulás egzotikum mivolta, hogy nőként tette ezt.

Tatiana Calderón szereplésével egy 2015 óta tartó hiátus ér véget, Pippa Mann személyében ekkor szerepelt ugyanis utoljára női versenyző más versenyen, mint az Indy 500. Tavaly ráadásul az Indy 500-on nem csak női versenyző, hanem egy szinte teljes egészében női csapat, a Paretta Autosport is benevezett. Stílszerűen a csapat autójába is nő ült a fentebb már emlegetett de Silvestro személyében. Beth Paretta csapatának a célja az, hogy idén is elindulhassanak a szezon legnagyobb versenyén.

Az IndyCar mellett persze ott van a W Series is, ahol korábban például Keszthelyi Vivien is indult. A versenyzés csúcskategóriáiból viszont messze az IndyCarban tudnak a tehetséges nők legkönnyebben érvényesülni.

Calderón nagyon várja a szezont

Nagy megtiszteltetés lesz az IndyCarban indulni tíz évvel azután, hogy egyébként itt kezdtem versenyzői karrieremet” – utalt a nevelőszériákra Calderón. „Úgy néz ki, nekünk (nőknek) itt jelenleg több lehetőségünk van az érvényesülésre a múlt történései alapján. Természetesen meg fogok tenni mindent azért, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki ebből a lehetőségből. A későbbiekre pedig remélem, további lányokat tudok inspirálni arra, hogy ők is autóversenyzői karrierbe kezdjenek.