back to top
szombat, október 5, 2024

Az eső mosta el McLaughlin első ovál győzelmét

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Az esőszünetet megelőzően még vezette a Bommarito Automotive Group 500 versenyét Scott McLaughlin, ám az újraindítás nem jött össze neki.

- Reklám -

A restart után nem sokkal csapattársa és jó barátja, Josef Newgarden megelőzte őt. Ezt követően az utolsó körben az újonc David Malukas is átrágta magát rajta, így csak a harmadik helyen fejezte be a futamot.

- Reklám -

A verseny utáni interjúk során nem rejtegette csalódottságát az új-zélandi tehetség.

A Newgardennel szembeni védekezés során a felső ívet választottam, de ez nem jött be” – magyarázta McLaughlin.

- Reklám -

„Malukas ellen pedig a belső ívet, hisz arra gondoltam, hogy egy újonc csak nem vállalja be az előzést a külső sávban. Ám mégis. Tévedtem, így jártam. Elég helyet hagytunk egymásnak, és ennek folyományaként egy nagyszerű manőverrel végül megelőzött. Erről szól az ovál versenyzés.

McLaughlin az utolsó boxkiállások során – egy kis szerencsének is köszönhetően – alá tudott vágni Newgardennek a verseny megszakítása előtt. Ekkor még nappali fényben köröztek a pilóták, ám a kicsivel több, mint két órás szünetet követően már villanyfényben kellett versenyezniük.

Az este leszállt, McLaughlin autója pedig elszállt

A szerencsés taktikai húzásnak köszönhetően McLaughlin vezethette fel a mezőnyt az utolsó 42 körre. Hiába volt nagyon nehéz előzni, képtelen volt az élen tartani az autóját, emiatt pedig keserédes szájjal szakíthatta át a célvonalat a harmadik pozícióban.

Rendkívül csalódott vagyok. Nagyon jól ment az autó nappali fényviszonyok között, ám az este beálltával teljesen megváltozott az autó egyensúlya. Nem volt meg nekem az, ami Newgardennek, és Malukasnak megvolt” – magyarázta a Penske versenyzője.

Az etap közepén egyre túlkormányzottabb lett az autó, így egyre nehezebben tudtam a leállás előtti köreimet teljesíteni. Az utolsó előtti körben majdnem el is dobtam, emiatt rám esett Malukas.

Nem mertem szélesen fordulni, mert elvesztettem a bizalmamat az autó tapadásában, és így könnyedén elment mellettem.

Ettől függetlenül nagyszerű munkát végzett, de ez nem csak erre a hétvégéjére igaz, hanem az egész évére. Nem könnyű megszerezni az IndyCarban az első dobogós helyezést, pláne nem egy rövid oválon.

McLaughlin emiatt 15 ponttal kevesebbet szerzett, mint amennyit szerezhetett volna az élen, így két futammal a vége előtt 43 pontra rúg közte, és az összetettet jelenleg vezető csapattársa, Will Power között a különbség. Úgy tűnik a Penske új-zélandi versenyzőjének valahogy Fortuna kisasszony kegyei közé kellene beférkőznie.