back to top
vasárnap, június 23, 2024

A NASCAR-legenda Johnson tűkön ül élete első Indy 500-a előtt

Dátum:

Megosztás:

A maga műfajában mindent elért, és még annál is többet. Jimmie Johnson mégis gyermeki lelkesedéssel készül élete első Indy 500-ára.

- Reklám -

Hétszer lett bajnok a NASCAR Cup Series-ben és 83 futamot nyert meg húsz év alatt, amíg itt versenyzett. A 83-ból kettő (2006-ban és 2013-ban) a Daytona 500 volt. Ha Jimmie Johnson itt abbahagyta volna, akkor sem kellene senkinek semmit bizonyítania. A bajnoki címeket tekintve holtversenyes rekorder Amerika nemzeti stock car-bajnokságában. A futamgyőzelmeket tekintve is csak öt versenyző sikeresebb nála. Már ezzel önmagában kiérdemli a legenda jelzőt, egyrészt a NASCAR-ban, másrészt talán azzal sem túlzunk, ha az egyetemes autósport-történelemben.

- Reklám -

Jimmie Johnson viszont mégsem nyugodott, és majdnem 46 évesen belevágott valami olyanba, amit soha korábban nem próbált. Az IndyCarba szerződött, és mindent a nulláról kellett felépítenie. Első évében az oválpályákon még nem indult, elég volt neki az épített és a városi pályákhoz akklimatizálódni. Rá is ment majdnem egy egész szezonja, először csak 2021 végén kezdett értelmezhető tempóban értelmezhető eredményeket hozni.

2022-re aztán Johnson bevállalta azt is, amit nagyon sokan szerettek volna látni: elindult az oválfutamokon is. Illetve egészen pontosan eddig egyen, merthogy pontosan ennyit rendeztek egyelőre a 2022-es szezonban. Texas rögtön megerősítést adhatott neki, hiszen kiváló teljesítményt nyújtva hatodikként intették le. Ez toronymagasan a legjobb eredménye. Hamarosan pedig jön számára a fő bevetés: az Indy 500.

- Reklám -

Ha azt mondjuk, hogy Johnson lelkes, valószínűleg nem adjuk vissza pontosan a veterán újonc (micsoda oximoron…) érzéseit.

Talán még 12 hónappal ezelőtt sem gondoltam arra, hogy ez bárhogy megvalósulhat” – utalt vissza Johnson 2021-re, amikor még csak nézőként volt ott az Indy 500-on. „Aztán a gépezet beindult, és elkezdtek a helyükre kerülni a puzzledarabkák. Ha viszont visszagondolok egy évvel ezelőttre, ennek a megvalósulására gyakorlatilag semmi esély nem volt.

2022-re minden összeállt

Johnson először a feleségét kellett, hogy meggyőzze. Majd jött az aeroscreen bevezetése, amivel klasszisokkal javult a biztonság. Ez ugyanis Johnson nem titkolt félelme volt. Aztán nem akart a tavaly helyette oválokon induló Tony Kanaan kárára üléshez jutni. A szponzort, a Carvanát is meg kellett győznie arról, hogy nekik megéri autót támogatni az Indy 500-on.

És csak most jutunk el oda, hogy Johnsonnak ténylegesen ki kellett próbálnia, hogy megy ez a műfaj egy IndyCar-versenygéppel. Jöhetett a texasi teszt, majd ugyanez Indianapolisban, idén pedig már versenykörülmények között is megmutathatta magát. De még hogy megmutatta!

A feleségem még mindig nincs teljesen kibékülve ezzel. Állítólag hátat fordított a tévének, és azt mondta a barátaimnak: ‘Olyan dologra beszélt rá, amit én nem akarok’. Viszont én Texas után gyakorlatilag fel-le ugráltam, miután autókat előztem meg. Ezután már Chani is tudott lelkesedni, mert elmagyaráztam az energiákat, amik ott dolgoztak. Persze még mindig ideges, de tudja már, hogy ez mekkora verseny.

Hét újonc lesz az idei Indy 500-on, közülük messze Johnson a legidősebb a maga lassan 46 évével. 1992-ben Lyn St. James 45 évesen lett (nőként!) a mezőny legjobb újonca. A NASCAR-legenda viszont ennél többet akar.

Irgalmatlan mennyiségű kört futottam le a szimulátorban. Fejben is. Még korábban is felkeltem, hogy még hamarabb készen álljak. Itthon érzem magam.