back to top
szombat, december 21, 2024

A McLaren merész kijelentést tett: négy autó lehet jövőre az Indy 500-on

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Zak Brown, a vezérigazgató nem rejtette véka alá, hogy három állandó autóra bővítené az Arrow McLaren SP legénységét, most azonban még tovább ment.

- Reklám -

„Mindenképpen elköteleztük magunkat a harmadik autó mellett. – jelentette ki Brown a RACER-nek. – „Már meg is rendeltünk a felszerelést. Most azt tesszük, amire számítani lehet, tehát megpróbáljuk összeállítani a jövő évi pilótafelállást. Ezt még nem véglegesítettük.

- Reklám -

Remélem, a szezon első felében már teszünk valamit ennek érdekében. Sok jó pilóta van az IndyCarban, néhányan szabadok is. Mi csak megpróbáljuk kitalálni, mi lenne a legjobb a háromautós programban.”

Bár korábban Brown úgy nyilatkozott, megpróbálják a harmadik autót már idén elindítani, Juan Pablo Montoya májusi Indianapolisi versenyei után nem kerül erre sor. Jövőre azonban úgy is visszatérhet a kolumbiai, hogy nem kötelezi el magát egy teljes szezon mellett.

- Reklám -

„Ráadásul pont ma volt megbeszélésem arról, hogy egy negyedik autót is indítanánk majd az Indy 500-on, erre valószínűleg sor kerül. Egy kicsit még korai, hogy erről végleges döntést hozzunk, de azt mondanám, hogy efelé hajlunk.” – jegyezte meg sejtelmesen.

És hogy min múlik ez a bizonyos döntés? A McLaren főnöke erre is egyértelmű választ adott:

„Azt gondolom, hogy azért még van időnk. Először látni szeretném, hogyan teljesít a három autó, mielőtt eldöntenénk, hogy egy negyediket is viszünk az Indy 500-ra.”