vasárnap, április 14, 2024

14 éves sorozatot folytat az IndyCar

Dátum:

Megosztás:

Újabb fiatal bajnok kapott helyet az IndyCar mezőnyében, méghozzá az Indy NXT (ezen a néven) első bajnoka, Christian Rasmussen személyében.

- Reklám -

A dán pilóta az IndyCar előszobájában 14 versenyből 5-öt tudott megnyerni, amivel magabiztosan nyerte meg a bajnokságot az új-zélandi Hunter McElrea előtt. Ezzel tesztlehetőséget szerzett magának az Ed Carpenter Racingnél, ahonnan felszabadult egy ülés, miután év közben menesztették az alulteljesítő Conor Dalyt.

- Reklám -

A szétlövésen a korábbi McLaren-pilóta, Oliver Askew ellen vetették össze, és egy hónapnyi mérlegelés után az oválokon volán mögé ülő csapatfőnök Carpenter úgy döntött, hogy neki van helye a volán mögött az épített- és utcai pályás versenyeken. Az egyetlen kivétel az Indy 500 lesz, ahol egy harmadik autót is indítanak majd az Indy NXT idei bajnokának.

„Kitűnő munkát végzett a Barber Motorsports Parkban, és megmutatta, hogy készen áll arra, hogy megtegye a következő lépést az IndyCarba. Izgatottan köszöntjük őt a csapatban, és sikeres 2024-es szezonra számítunk” – jelentette ki Ed Carpenter a RACER-nek.

- Reklám -

Ezzel már 24 autót jelentettek be a következő IndyCar-szezonra (az Indy 500-ra még legalább hárman csatlakozni fognak), és még négy tavaly indított autónak nincsen gazdája 2024-re. Ezen közül egyet, az Andretti negyedik Hondáját nem is biztos, hogy rajthoz állítják majd.

Rasmussen a lett a negyedik bejelentett újonc, a Ganassinál induló Linus Lundqvist és Kyffin Simpson, illetve a Meyer Shank Racinget erősítő Tom Blomqvist után.

Az IndyCar ezzel elmondhatja, hogy az elmúlt 14 évben minden, másodligából érkező bajnok egy éven belül állást kapott a fő sorozatban is. Legutóbb 2010-ben Jean-Karl Vernay-jel nem történt meg ez, és bár a tavalyi győztes Linus Lundqvist sem szerződött le 2023-ra, végül pár versenyt így is teljesíthetett beugróként.

Összehasonlításképpen az F2-es (vagy GP2-es) bajnokok közül ugyanebben az időszakban hat pilóta nem kapott azonnal ülést, de közülük is a legtöbben később eljutottak a királykategóriáig.