csütörtök, március 28, 2024

Szándékosság nélkül ütközött a Ganassi két Cadillacje

Dátum:

Megosztás:

A Petit Le Mans késői szakaszában jónak tűnt a Ganassi extra kiállásos stratégiája, végül azonban nem az ellenfelek, hanem a csapattársak fosztották meg egymást a győzelmi esélytől.

- Reklám -

Earl Bamber már a verseny korai szakaszában is vezette a mezőnyt, a verseny végén pedig éppen egy kerékcsere után a harmadik helyen haladt. A célegyenesben ki kellett kerülnie egy Mercedest, így tudott kívülről mellé kerülni a másik Cadillackel van der Zande.

- Reklám -

Az első kanyarhoz érve egymáshoz értek, így pedig a kavicságyban kötöttek ki. A mentés miatt elhúzódó hosszas periódus egyúttal azt is jelentette, hogy a két Acura végül kibírta a versenytávot kevesebb kiállással is.

„Azért jöttünk a Petit Le Mans-ra, hogy nyerjünk, így az, hogy így árt számunkra véget a verseny, nagyon nehéz.” ismerte el Renger van der Zande.

- Reklám -

„Nyilván nem akarunk egymással ütközni a pályán, majd kielemezzük a helyzetet és csapatként térünk vissza.”

A másik autóban ülve Bamber azért mást emelt ki először.

„Szerintem elég jó versenyünk volt egész nap, sok körig vezettünk, és erre büszkék lehetünk. Nyilván csalódottak vagyunk, hiszen nyerni jöttünk ide csapatként, legyen szó a 01-es vagy a 02-es autóról. Ez így egy nehéz helyzet.”

Előbbit negyedikként, utóbbit nyolcadikként értékelték, így a Ganassi helyett az Action Express Racing örülhetett dupla dobogónak az utolsó DPi futamon.