szombat, április 20, 2024

Nem sokon múlt a Porsche bajnoki címe

Dátum:

Megosztás:

A hétvégén Virginiában eldőlt az IMSA GTD Pro kategóriájának sorsa, a Porsche gyári legénysége javára. Könnyen lehetett volna, hogy nem így lesz, sőt…

- Reklám -

A Pfaff Motorsports pilótája, Mathieu Jaminet fejezte be a futamot az autóban, ő pedig a mezőnyben egyik elsőként végezte el az utolsó boxkiállást. Az üzemanyag mellett csak hátsó gumikat cseréltek, hogy még megtartsák a vezetést a Corvette előtt, aki nagy lépésekkel közeledett feléjük.

- Reklám -

„Nagyon szoros volt.” ismerte el a francia versenyző.

„A srácok különböző stratégiákon voltak, ők nem álltak ki. Mi csak két hátsó gumit cseréltünk, ami nem gyakori. Az autót nehéz volt vezetni, de ennek ellenére padlógázon kellett nyomnom.

- Reklám -

Aztán a végén kifogyóban volt a benzin, sokat kellett spórolnunk az utolsó két körben. Tudtuk, hogy a Corvette jönni fog. Eléggé szoros volt, a bevezető körön, ki is fogytunk. Jól számoltak a srácok. Mindent ki tudtunk hozni a versenyből, és ez még győzelmet eredményezett.”

Jaminet még hetedik helyen haladt nem sokkal a vége előtt, de utána a kintmaradó autóknak rövid tankolásra be kellett jönniük. Mindössze négy perccel a vége előtt vette át a verseny első helyét a GTD kategóriát vezető Astontól.

„Nem volt egyszerű, az újraindításnál beszorultam egy Porsche [Hardpoint] és egy Aston [Magnus] mögé, míg a BMW is támadt. Ők kicsit jobban fel tudták melegíteni a gumikat.

Nagy csata volt, főleg az első két-három körben voltunk nyomás alatt. Utána már rendben volt minden, el tudtam menni a GTD autók mellett, és leráztam őket.”

Az idei ötödik győzelemmel után már csak el kell indulniuk a Petit Le Mans-on, és megvannak a bajnoki címhez szükséges pontok.

„Annak ellenére, hogy többé-kevésbé már előtte is megvolt a bajnokság, ugyanúgy álltunk neki, mint az egész évnek. A lehető legjobb munkát akartuk végezni, és egy újabb győzelmet szerezni. Szerencsére ezt meg tudtuk tenni a stratégiával, most nagyot alkottak a boxfalon ülő srácok.

Hihetetlen verseny és eredmény volt. Fantasztikus érzés öt győzelmet szerezni, most vár ránk egy kis móka a Petit Le Mans-on, és még egyszer győzni próbálunk.”

Az ausztrál csapattárs, Matt Campbell is boldogan tekintett vissza az évre.

„Nehéz ennél jobbat menni, mint amit most mi csináltunk. Talán jogos azt mondani, hogy domináltunk. Csak egyszer nem voltunk dobogón egész évben, ez megmutatja, milyen szinten van a csapat.

Mathieu is nagyszerű munkát végzett végig, és a csapattal nagyon-nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Az egészet tekintve biztosan állítom, mi voltunk a legjobb csomag az egész boxutcában, ami nagyon király érzés.”

Matt Campbell & Mathieu Jaminet, Pfaff Motorsports, Porsche, IMSA GTD Pro
Fotó: Courtesy of IMSA