szombat, április 20, 2024

Hiába nyersz sok futamot az IndyCarban, attól még nem feltétlenül leszel bajnok

Dátum:

Megosztás:

Josef Newgarden idén egy olyan bravúrt ért el, amire legutoljára 10 évvel ezelőtt volt példa az IndyCar történetében. Mégpedig a kétszeres bajnok képes volt 5 versenyt nyerni egy évadon belül.

- Reklám -

Az IndyCarban minden egyes versenyhétvégén rendkívül kiélezett harcok folynak a futamgyőzelmekért. Emiatt nagyon ritka az, ha valaki képes kiemelkedni a mezőnyből. Ennek tudatában eléggé hihetetlenül hangzik, hogy a Penske kétszeres bajnoka az idei futamok harmadában volt képes elsőként átszelni a célvonalat.

- Reklám -

Azonban hiába Newgarden Pazar formája, ez még messze nem garantálta azt, hogy ő lesz a bajnok a szezon legvégén. Az amerikai ugyanis még a Gateway-en aratott idei 5. sikere után sem állt a bajnokság élére.

2008 óta ugyanis mindössze két alkalommal volt olyan, hogy annak a pilótának a fejére került a bajnoki korona, aki 5 vagy annál több futamgyőzelmet szerzett. Ha pedig ketten is képesek voltak erre a teljesítményre, akkor

- Reklám -

2008: Scott Dixon 6 futamgyőzelemmel lett bajnok

2009: Dixon és Franchitti is 5-5 győzelmet szerzett, Franchitti lett a bajnok

2010: Power 5 győzelmet aratott, végül Franchitti lett a bajnok

2011: : Power 6 győzelmet aratott, végül Franchitti lett a bajnok

2016: Pagenaud bajnok lett 5 futamgyőzelemmel

A felsorolásból nagyon jól látszik, hogy Power 2010 és 2011 között hiába volt képes 11 alkalommal a dobogó tetején ünnepelni, nem nyert egy bajnoki címet sem. Most az egy sikerrel rendelkező ausztrál Penskés teheti meg ezt a saját csapattársával, ha a 3 pontos előnyét képes lesz megtartani Portlandet és Laguna Secát követően is.

A két Penskés számít az idei IndyCar sorozat két legnagyobb várományosának. Ha mindketten hibáznak, akkor a Ganassi triója ott lesz Scott Dixonnal, Alex Palouval és Marcus Ericssonnal, hogy összeszedjék az esetleges lepattanókat.

Ahhoz, hogy bajnok legyél az IndyCarban, folyamatosan szállítani kell a jó eredményeket és nem szabad hibázni. Azért van így, mert nagyon ritka az olyan, amikor valaki képes lenne dominálni a többi pilóta fölött.

Két futam múlva elválik, hogy a több győzelmet szerző Newgarden, vagy az újfajta mentalitással rendelkező Power emelheti majd magasba az Astor Kupát.