péntek, április 19, 2024

Mintha könnyű lett volna a Winward GTD-győzelme

Dátum:

Megosztás:

Russell Ward és Lucas Auer szinte végig vezette a daytonai 24 órás kvalifikációs versenyén a GTD mezőnyét a Winward Mercedesével. Akár könnyűnek is tűnhetett a siker.

- Reklám -

Tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott a Winward #59-es számú Mercedesében Russell Ward és Lucas Auer. A páros három kört kivéve végig a mezőny élén állt, igaz azonban is, hogy a végén szoros, mindössze 0,509 másodperces előnnyel értek célba az első helyen. Az autóban Ward a második helyről kezdett, azonban gyakorlatilag az első adandó alkalommal az élre állt. Az autót a bokszkiálláskor átvevő Lucas Auer dolga innentől már „mindössze” annyi volt, hogy maga mögött tartsa az #59-es rajtszámú McLarendben Paul Holtont.

- Reklám -

A Roar célja, hogy kicsit megmozgassuk a berozsdásodott tagjainkat, és mindenki felvegye a tempót. Ebben pedig a csapat fantasztikus munkát végzett” – dicsérte a Winward szakembereit Ward.Jó volt rögtön jó tempóban visszatérni ide. Nagyon jól állunk. Persze senki nem tudhatja, hogy az adott pillanatban éppen mi fog történni a 24 óra során. Ha viszont folytatni tudjuk azt, amit most a 100 perc alatt elkezdtünk, jönni fog a jó eredmény. Nagyon jól kezdtük a hetet.

Ward és Auer mellé a Winward autójába a versenyen Philip Ellis és Mikael Greiner csatlakozik majd. A Winward a kategória címvédője, Ward és Ellis tavaly is ott voltak a csapatban.

- Reklám -

Az újonc Auer is belerázódott a munkába. „Fontos volt számomra, hogy minél több kört meg tudjak tenni, illetve lássam, hol fognak engem előzni a DPi és az LMP2-es autók, nekem pedig ilyenkor hova kell helyezkednem. Próbáltam minden körben tanulni.

Az említett két autón kívül a dobogóra eredetileg még a #16-os Porsche 911 GT3 fért oda Ryan Hardwick és Jan Heylen jóvoltából, később azonban büntetést kaptak. Így a tényleges harmadik helyet a Vasser-Sullivan Lexusában Frankie Montecalvo és a szakkommentátorból versenyzővé visszavedlő Townsend Bell szerezték meg.