back to top
szerda, május 8, 2024

Mindenképp korábbi F1-es pilótával nyerne Daytonát a Ganassi

Dátum:

Megosztás:

A Chip Ganassi Racing is bejelentette felállását az idei Daytonai 24 órásra, mely szerint mindkét autójukat az IndyCar pilótáikkal töltötték fel.

- Reklám -

Azt már korábban bejelentették, hogy melyik négy pilóta vezeti majd a két Cadillacet a teljes szezon során. Az viszont még kérdéses volt, milyen párosok alkotnak majd egy-egy csapatot a teljes szezon során, illetve kik csatlakoznak hozzájuk a szezonnyitóra.

- Reklám -

Végül az egyértelmű utat választották, három IndyCar pilótájuknak biztosítottak lehetőséget. Rajtuk kívül a tavaly náluk versenyző – és a Peugeot Hypercar programjába távozó – Kevin Magnussen kapott ülést egy versenyre.

A 01-es számú autóban Bourdais és van der Zande mellé Dixon és Palou érkezik, míg a testvérautóban Lynn és Bamber duóját a két skandináv, Ericsson és Magnussen egészíti ki.

- Reklám -

Ezzel nemcsak az utolsó két IndyCar pilóta van ott a csapatban, hanem mindkét autóban korábbi F1-es pilóta is ül.

Két újoncot is avatnak majd, hiszen – bár eredetileg Ericsson már tavaly is indult volna, de – végül három pilótával oldotta meg a csapat a versenyt, a svéd nélkül. Rajta kívül Palou nem indult még Daytonában.

Ezzel szemben ott áll a háromszoros összetett nyertes Dixon, aki egyre közelítheti meg a rekordot jelentő öt győzelmet idén.

„A Cadillac pilótáink példát mutatnak.” – jelentette ki Mike Hull, a Chip Ganassi Racing ügyvezető igazgatója.

„Mindannyian nyertek már világszinten. Önzetlenül tükrözik egymást a pályán és azon kívül is. A tapasztalatukat és tehetségüket nem vezérli semmi hátsó szándék.”

„A mai világban, ahol minden autónak ugyanannyit kell teljesítenie, a pilóták jelentik a különbséget. Mienk nyolc a legjobban közül ugyanolyan Cadillacben.” – emelte ki még egyszer az utóbbi öt versenyből négyet megnyerő márkát Hull.