back to top
szerda, október 9, 2024

Mario Andretti unokája gyári üléshez juthat

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Bár az IndyCarból kiszorult, a Marco Andretti új otthonra találhat családja legújabb csapatában, ami egyúttal gyári lehetőség is.

- Reklám -

A harmadik generációs versenyző már csak az Indy 500-ra ugrik be, és amellett Tony Stewart sorozatában, a visszavonulóban lévő pilóták számára kiírt Superstar Racing Experience-ben lett bajnok tavaly.

- Reklám -

Jövőre azonban új lehetőséghez juthat az egyik legmagasabb szinten, ugyanis az Andretti felvásárolta a sportautózásban élen járó Wayne Taylor Racinget. A szintén családi alapon induló csapat az Acura egyik gyári csapata, és bár Le Mans-i tervekkel eddig nem rendelkeznek, az Andretti ambíciójával kiegészülve két autósra bővítik a felállásukat jövőre.

Az F1-be nem, egy másik kategóriába viszont terjeszkedik az Andretti

- Reklám -

„Ez is egy lehetőség.” erősítette meg Marco Andretti, aki korábban is részt vett már hosszútávú versenyeken, de eddig különféle okok miatt nem tudott felmutatni kiemelkedő eredményeket. Legutóbb 2021, amikor egy LMP3-as autóval állt rajthoz Watkins Glenben, negyedik lett.

„Úgy érzem, még van befejezetlen ügyem a sportautókkal. Már voltam Daytonában Ryan Hunter-Reay-jel, amikor egy váltóhiba miatt kiestünk, szinte megnyertük Sebringet, amikor a hűtő melegedett túl, és a Petit Le Mans is jól nézett ki, amíg az utolsó 10 percben Franck Montagny [2008-as csapattársa] belekeveredett egy ütközésbe.

Sok minden közbejött, így nem jött össze a siker, úgyhogy meglátjuk, lesz-e lehetőség.”