back to top
szombat, október 5, 2024

„Keserédes” a JDC-Miller daytonai dobogója

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Többet várt magától a JDC-Miller Motorsports legénysége a daytonai 24 óráson, ahol végül meg kellett elégedniük a dobogó legalsó fokával.

- Reklám -

Nem alakult jól a JDC-Miller Motorsports számára a daytonai 24 órás, annak is főleg a legvégső néhány órája. Itt rosszul jöttek ki több sárga zászlós periódusból, amik miatt végül meg kellett elégedniük a harmadik hellyel. Pedig Westbrook kényelmes előnyt autózott ki a csapat számára, amit aztán Loic Duval is tartani tudott két órával a vége előtt. Majd jött a két teljes pályás sárga zászlós periódus, ami nagyon rosszkor jött a bokszkiállások időzítése miatt.

- Reklám -

Tristan Vautier érthető módon rendkívül csalódott, aki a „keserédes” jelzővel aposztrofálta az eredményt. Egyetért vele Richard Westbrook is. „Volt egy 20 másodperces, nagyon kényelmes előnyünk. Emellett viszont azt is tudtuk, hogy nem dőlhetünk hátra, hiszen úgyis lesz majd sárga. Egészen egyszerűen pech volt. Mi nem tudtunk kiállni, a két Acura viszont sokkal jobban időzített, onnantól pedig megváltozott a verseny. Addig minden eshetőséget le tudtunk fedni.

Duval az utolsó fél órát még negyedikként kezdte meg. Deranit aztán sikerült megelőznie, a két Acurát viszont már nem tudta levadászni. Lemaradása végül 4,420 másodperc volt a győztes Castroneves fémjelezte kvartetthez képest.

- Reklám -

Úgy érzem, mi voltunk az egyetlen Cadillac, amelynek esélye volt a győzelemre” – szomorkodik Duval. „Tudtam zárkózni is a végén, de egyszerűen túl messze voltam már. Frusztráló ez, mert bennünk volt (a győzelem).

Tristan Vautier szerint „…bár keserédes az eredmény, a csapat nagyszerű munkát végzett. Egész nap ott voltunk az élen, ki tudja, talán a leggyorsabb autó is miénk volt. Éppen ezért is fájó. Akár meg is lehetett volna az a Rolex. Viszont ez az első dobogóm itt. Nagy köszönettel tartozom a csapatnak az elvégzett munkájáért. Bár a Rolex nem lett meg, azért még ünnepelhetünk.