szombat, április 20, 2024

Először versenyez prototípussal Colton Herta

Dátum:

Megosztás:

21 éves korára sok mindent kipróbált már Colton Herta a fő elfoglaltság, az IndyCar mellett. A daytonai 24 óráson az LMP2-es prototípust is kipipálhatja.

- Reklám -

Tulajdonképpen már mostanra a versenyautók egy igen széles palettáját kipróbálhatta Colton Herta. A még mindig nem egészen 22 éves amerikai vezethette nemrég apja csapatának TCR Hyundai-ját, emellett pedig nyert már daytonai 24 órást rögtön bemutatkozó évében, 2019-ben egy GTLM kategóriájú BMW volánjánál. Tavaly Herta a Turner Motorsport GTD kategóriás BMW M6-osát vezethette. Most még feljebb lép, és egy LMP2-es autót vezethet egy szinte szín-IndyCar felállás tagjaként.

- Reklám -

Nagyon király az autó” – lelkendezett Herta. „Kicsit más, mint amire számítottam. De egyáltalán nem negatívumként mondom ezt! Csak más mindenhez képest, amit eddig Daytonában vezettem. GT-autókból érkezve nem számítottam erre a tempóra, és hogy a korábbi versenytársakat ilyen könnyen lehet megelőzni. Elég menő a V8-as motor is. Jól reagál a gázra, és elég hangos is. Nagyon élvezem.

A 81-es rajtszámú DragonSpeed-autó 75 százalékban IndyCar-versenyzőkből áll. Herta csapattársai Devlin DeFrancesco és Pato O’Ward, valamint az ízig-véris sportautós Eric Lux lesznek a 24 óra során. „(Az autó) sokkal mozgékonyabb, mint egy GT-gép, hát még egy TCR. Sokkal több a leszorítóerő, ami miatt később lehet vele fékezni és hamarabb kigyorsítani. Több a lóerő is, szóval igen, más liga. Mások a féktávok is, ezt még mindig szoknom kell. Át kell az ember agyának állnia a GT-autók után erre. Mennyire fékezhetek későn, mennyi sebességet lehet hatékonyan átvinni, ilyen dolgok. De amint megteszek majd mondjuk 20 egymást követő kört, mindent sokkal jobban fogok érteni.

- Reklám -

Érdekes a dinamika Herta és korábbi Indy Lights-csapattársa, a most már rivális Pato O’Ward között. „Igen, jó móka volt. Érdekes volt ismét együtt versenyezni. Ott folytattuk, ahol annak idején az Indy Lightsban abbahagytuk. Van köztünk egy jószándékú rivalizálás, hogy gyorsabbak legyünk a másiknál. De persze ezzel nem akarjuk hátráltatni a csapatot.