kedd, április 16, 2024

IndyCar versenyzőkkel vág neki Daytonának a DragonSpeed

Dátum:

Megosztás:

A DragonSpeed csapat lerántotta a leplet Daytona-i programjáról, melyben három aktív IndyCar versenyző is szerepet kapott.

- Reklám -

A 2022-es IMSA szezonnak két LMP2-es Orecával nekivágó DragonSpeed neves versenyzőket állít csapatsorba Daytonában. Az már korábban biztossá vált, hogy a 82-es rajtszámú autójukban az Endurance-világbajnoksághoz hasonlóan Henrik Hedman és Juan Pablo Montoya ezúttal is szerepet kap, a 81-es autó névsorára pillantva sem kell azonban szégyenkezniük az amerikaiaknak.

- Reklám -

Az említett 81-es autó négyfős gárdájából három versenyző neve ismerősen csenghet az IndyCar sorozat követőinek. Colton Herta a 2019-ben, a COTA-n szerzett győzelmével az IndyCar legfiatalabb futamgyőztese lett, azóta pedig sorra hozza a jobbnál jobb eredményeket.

Nem kevésbé nagy név Pato O’Ward, aki legnagyobb sikereit az idei szezonban érte el. A Texasban, valamint Detroitban aratott győzelmei, és további három dobogójának köszönhetően a harmadik helyen zárta az idei IndyCar szezont, jövőre pedig a győzelmet veheti célba. Daytona nem lesz új terep számára, hisz korábban két alkalommal is elindulhatott a Rolex 24 óráson, ahol 2017-ben rögtön kategóriagyőzelemmel debütált.

- Reklám -
„Nagyon izgatott vagyok ezzel az egésszel kapcsolatban” – mondta O’Ward. – „Remek módja ez a szezonkezdésnek. A DragonSpeed rendkívül versenyképes volt az utóbbi években, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy harcba szállhatunk majd az elsőségért. Nagyszerű versenyzői felállásunk van. Nem is kívánhatnánk jobbat. Azt gondolom, jó kezekben vagyunk.”
Fotó: Penske Entertainment: Matt Fraver

A 2022-ben várhatóan az IndyCar bajnoki címért küzdő két fiatal mellé a sorozatban idén debütáló Devlin DeFrancesco ülhet be. A kanadai 2021-ben már lehetőséget kapott a DragonSpeedtől, így nem lesz ismeretlen számára a közeg. A kakukktojás, Eric Lux szintén tagja volt a tavaly harmadik helyet elérő csapatnak. A 12. rajtjára készülő amerikai számára ez pályafutása legjobb Daytona-i eredménye volt.

„A DragonSpeed továbbra is folytatja azt a hagyományt, hogy topversenyzőkkel dolgozik együtt. Az előző évi versenyen Ericcel és Devlinnel közösen jó eredményt értünk el, az IndyCar sorozat két legfényesebb csillagjával pedig még fényesebbek a kilátásaink 2022-re” – vélekedett a csapatfőnök, Elton Julian.

Nagy nevek ide, vagy oda, az eddigi nevezési listát látva egyáltalán nem lesz egyszerű dolga az amerikaiaknak a január utolsó szombatján rajtoló versenyen.