kedd, április 16, 2024

Korántsem látják olyan szívesen az F1-et Amerikában, mint elsőre hinnénk

Dátum:

Megosztás:

Egyre több amerikai futam, növekvő szurkolótábor és amerikai cég van az F1-ben. Ez feszültséget generál az amerikai csapatok, és a királykategória között, mindkét irányban.

- Reklám -

A Forma-1-ben nem igazán tűnik úgy, hogy lelkesek lennének egy amerikai csapat (Andretti Cadillac) érkezése miatt, mert félnek, hogy kevesebb pénz jut el hozzájuk, és az amerikai szponzorok is átvándorolnak majd oda.

- Reklám -

A másik oldal pedig folytan kapzsiságot hangsúlyozza az európai csapatok részéről, és rendszeresen elhangzik az gondolat, hogy „Amerikából csak a pénz kell a szponzorok révén, de lenézés éri csak őket”.

Conor Daly elmondása szerint az ő szponzorát (BITNILE.com) többször is érte már megkeresés az óceán túloldaláról, de eddig még nem sikerült elcsábítaniuk tőle a céget.

- Reklám -

„Minden egyes motorsport csapat megkereste már őket. Mindenki próbálja őket elvinni. Így lehet rájönni, kikben van tartás, és melyik csapatokban nincs, ahogy viszonyulnak hozzánk.” fejtette ki Daly az IndyStarnak.

„Todd [Ault, a cég vezérigazgatója] viszont rendkívül hűséges, emiatt hihetetlenül hálás vagyok.”

Conor Daly, Ed Carpenter Racing, IndyCar
Fotó: Joe Skibinski/Penske Entertainment

Esete nem egyedülálló, más IndyCar pilóták esetében is ez a helyzet, de a NASCAR világában sem ritka, hogy F1-es csapatoktól érkezeik megkeresés, de csakis a szponzorok irányába.

Daly szerencséjére még az IndyCar szezonon kívül sem az F1 irányába kacsingat a szponzora, hanem például indulási jogot szerzett neki a Daytona 500-on.

„Már várom a következő kihívást, amit a BitNile elém gördít, legyen az autó, hajó, roller vagy homokfutó, amit vezetnem kell.” mondta partneréről Daly.

Kiderült, kire vár hatalmas kihívás Mayweather csapatánál