csütörtök, március 28, 2024

Ellenfelek is egy oldalra álltak, hogy megvalósítsák Pastrana gyerekkori álmát

Dátum:

Megosztás:

Ha extrém sportokról van szó, Travis Pastrana talán a legnagyobb név a szakmában, 2023 elején azonban egy régen dédelgetett álom nyomában régi-új irányban indult el.

- Reklám -

Pastrana a 23XI Racing harmadik Toyotájával áll majd oda a Daytona 500 időmérőjén, hogy megpróbálja magát kvalifikálni a NASCAR legrangosabb versenyére. Nem lesz könnyű dolga, hiszen hat szabadkártyás van négy helyre, és szinte mindegyiküknek több tapasztalata van az oválpályákon, mint a kaszkadőrkirálynak.

- Reklám -

„Szeretem a kihívásokat. Már azóta szeretnék indulni a Daytona 500-on, hogy gyerekként a tévében láttam. A legtöbb sportoló, amint a csúcsra érnek, nem kockáztatnak valami mással, én viszont szívesen megyek a komfortzónámon kívülre. Ha azt érzem, hogy én vagyok a favorit, akkor elveszítem az érdeklődésem, és nem fogom koncentrálni.”

„Igen, ez nagyképűség is, de úgy gondolom, hogy megengedhetem magamnak biztonsággal. Végérvényben akkor vagyok elememben, amikor másokkal küzdök, méghozzá a legjobbak ellen.”

- Reklám -

A 39 éves Pastrana már 47 NASCAR-futamon részt vett a kisebb kategóriákban, a Cup Seriesben viszont ez lesz az első jelenése.

„Jó emlékeim vannak, az első versenyemen Richmondban (2012) Denny Hamlin segített ki nagyon. Kihajtottam a pályára, és ő megvárta, amíg felgyorsítok. Gyakorlatilag tönkretette a gyakorlását, hogy segítsen nekem felvenni a ritmust.”

„Joey Logano pedig New Hampshire-ben ült be az autómba, ment pár kört, változtatott az autón, és amikor visszamentem, a 28.-ról a 13. helyre ugrottam előre. Rengetegen jöttek oda hozzám, és segítettek abban, hogy elegendő tapasztalatom legyen.”

„Rendkívül nehéz volt, hogy nem a NASCAR-ban nőttem fel. A motocrossban sokkal rövidebb versenyek vannak, mindent bele kell adni, úgy nyersz időt, hogy kockáztatsz. De az aszfalton, a hátsó tengely a fontosabb, nem húzhatod magad után az autót. A NASCAR nem a kockázatokról szól, hanem a házi feladatról, a csapatról. Meg kell érteni, hol lehetsz gyors és hozhatod a legjobb formádat három órán keresztül.”

Bár idén visszafogja majd a ralizást, Pastrana nem azzal a céllal megy Daytonába, hogy teljesen átnyergeljen a NASCAR-ba.

„Csak a Daytona 500-ra akartam eljutni.” szögezte le.

„Így elsőre a fő célom – azon kívül, hogy bejussak a versenyre – nem a győzelem. Persze elfogadom, ha az ölembe pottyan, de elsősorban körhátrány nélkül szeretnék beérni, és akarok bajba keveredni. Tudom, hogy jó autónk lesz, szóval az egyetlen, ahogy el tudom rontani az az, hogyha balesetet okozok.”