szombat, április 20, 2024

A McLaren pilótája így kerülné ki az F1 igazságtalan rendszerét

Dátum:

Megosztás:

Egy különleges szabálynak köszönhetően mégis van IndyCar-pilóta, aki tud szuperlicenszet szerezni, és még csapata is van ahhoz, hogy bemutatkozzon az F1-ben.

- Reklám -

A McLaren idén viharos körülmények között vált el tartalékpilótájától, Álex Palou-tól, miután a spanyol megszegte a szerződését. Ugyan a motorbeszállító Mercedes tartalékjait kölcsönkérhetik, nem feltétlenül kell majd ezzel élniük, mert így is lesz házon belül emberük, aki adott esetben bevethető lesz a hátralévő hétvégéken, illetve 2024-ben.

Teljesen hátat fordít az F1-nek a McLaren tesztpilótája

- Reklám -

Hiába a FIA IndyCar-pilótáknak egyáltalán nem kedvező szuperlicensz-rendszere, mégis az amerikai sorozatból kikerülhet egy olyan fiatal pilóta, aki a szokatlan úton juthat el a királykategóriába.

- Reklám -

Pato O’Wardról van szó, aki tavaly már teljesített egy első szabadedzést a narancssárga csapattal, és – Palou kiválása után egyedüliként – idén is lehetőséget kap majd az idényzáró Abu Dhabi Nagydíjon, illetve az azt követő teszten is. Az még nincs megerősítve, de könnyen lehet, hogy a brit csapat jövőre hivatalosan is őt nevezi majd ki tartalékpilótaként.

Alapvetően az IndyCarban elért eredményei 34 pontot eredményeznének a mexikói pilóta számára – és egy további egységet kap az F1-es szabadedzésen teljesített 100 kilométerért – a rendszernek van azonban egy kitétele, ami biztosítja számára is a lehetőséget.

A COVID miatt ugyanis nem csak az elmúlt három szezon eredményeit kell nézni, hanem – amennyiben a vizsgált időszakban beleesik a 2020-as, illetve a 2021-es év – az elmúlt négy év három legtöbb pontot érő eredményével lehet jelentkezni az FIA-nál.

O’Ward emiatt beszámíthatja a 2020-ban elért bajnoki negyedik helyét is, ami pont elég számára a 40-hez.

„Már rákérdeztünk az FIA-nál, mert szerintünk megkaphatná a szuperlicenszet. Már így is vezethet F1-es autót [a szabadedzéseken való részvételhez csak 25 pont szükséges – a szerk.], és lehetne tartalékpilóta is” – ismertette a The Race-nek a tényállást Andrea Stella, a McLaren F1-es csapatának főnöke.

„Két esemény van, amiben Álex és Pato lett volna érintett, egy szabadedzés [évi kétszer kell újoncok alkalmazniuk, de Oscar Piastri bemutatkozása már beleszámított ebbe], illetve az Abu Dhabi teszt. Apa esetben ezen kellett volna osztozkodniuk, de a mostani helyzetben nyilván most Pato lesz ott az első szabadedzésen és a versenyt követő kedden is” – erősítette meg az olasz szakember.