back to top
vasárnap, december 22, 2024

Az IndyCar-játék sorsa újabb fordulatot vett

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Egyszerre jó és egyszerre rossz hír érkezett a készülő IndyCar-játékról, mert bár a fejlesztés előrehaladott folyamatban van, úgy tűnik, egy jó ideig még nem kerül sor majd bemutatóra.

- Reklám -

Eredetileg ebben az évben mutatták volna be 20 év után az első IndyCar-játékot, a fejlesztésért felelős Motorsport Games azonban addig halasztotta az bemutató időpontját, míg az IndyCar végül felmondta a velük kötött megállapodást.

- Reklám -

A stúdió súlyos pénzügyi veszteségekről számolt be (miután a 2021-es NASCAR Ignition fogadtatása alulmúlta az elvártakat), ezért csúsztak meg. Novemberben a dolgozóik 40%-ától váltak meg, és ezzel együtt azt az ausztrál stúdiót is bezárták, ami az IndyCar-projektért volt felelős.

Bár rengeteg neves sorozattal kezdett közös projektbe, végül a BTCC (TOCA) és a NASCAR is szerződést bontott velük. 2024 áprilisára tették át az IndyCar-projekt bemutatóját, majd később teljesen le is állították a fejlesztést. Ekkor a sorozatért felelős képviselők úgy nyilatkoztak, hogy a döntési folyamat még nem zajlott le.

Ha eddig nem lett volna az, most vált komikussá az IndyCar-játék helyzete

- Reklám -

Mégis egy hivatalos dokumentum alapján már egy nappal azután, hogy bejelentették a projekt ideiglenes leállását, az Penske Entertainment „azonnali hatállyal” megbontotta a szerződést.

Stephen Hood, a Motorsport Games vezérigazgatója elárulta, a Penske Entertainment (IndyCar) felé minden pénzügyi kötelességüket teljesítették a kizárólagos licensszel kapcsolatban, így az nem lehet a szakítás oka.

„[A Motorsport Games] továbbra is birtokolja a technológiát és minden egyéb tényezőt [ami az IndyCar-játékhoz köthető], és jelenleg is azon vagyunk, hogy megtaláljuk a módját, hogyan folytathatjuk a folyamatot a cégen belül, reménykedve abban, hogy továbbra is felügyelni tudjuk a fejlesztést.

[Az IndyCar] elmondása szerint azért szüntetik meg a megállapodást, mert nem teljesítettük a szerződésben foglaltakat (többek között az Egyesült Államokban a program piacra dobását, és minimális hivatalos IndyCar esport-események szervezését). A Motorsport Games vizsgálja, hogy a felmondás mennyire állja meg a helyét…” írja stúdió hivatalos közleménye.

Az IndyCar innentől hasonló utat követhet, mint a NASCAR, amennyiben találnak egy másik céget, aki hajlandó felvenni a fonalat. Az iRacing 2025-re vállalta (át) az NASCAR új játékát, így az IndyStar szerint ezutánra lehet várni az IndyCart is. Már amennyiben hamarosan el tudják rendezni a jogi kérdéseket és új egyezséget kötnek egy stúdióval, akár a program átvételéről, akár egy teljesen új projektről lesz szó.

Az iRacing-közösség körében nyáron eléggé nagy felháborodást keltett, hogy a MG-vel kötött kizárólagos szerződés miatt a sorozat ki akart vonulni a felületről. Valószínűleg a legkönnyebb az lenne sorozat számára, ha ezt a folyamatot fordítanák vissza, rövidtávon ez mindenképp megoldásként szolgálna a játékosok számára.