kedd, április 23, 2024

A sisakja nem volt elég, dühében egy még nagyobb tárgyat vágott ellenfeléhez

Dátum:

Megosztás:

Érdekes felvétel látott napvilágot az amerikai versenypályákról, egy pilóta kiesése után elég erős módon fejezte ki nemtetszését ellenfele iránt.

- Reklám -

Európában ritka, az Egyesült Államokban viszont sokkal elfogadottabb a bosszú fogalma a versenypályán. Akár még a legnagyobb szinten, a NASCAR Cup Seriesben is a pilóták hónapok elteltével állnak bosszút egy-egy korábbi sérelemért.

Nem alakult szócsatává a mindent eldöntő poconói ütközet

- Reklám -

Sokszor a már kiesett versenyző ott marad a pályán, hogy a következő körben a sisakját vágja ellenfele autójához, de amennyiben mindketten kikerültek a versenyből, a verekedés sem ritka eset. A NASCAR-legenda Tony Stewart pedig 2014-ben egy védtelen, autóból már kiszállt versenyzőt ütött el a New York államban (Canandigua Motorsports Park) rendezett sprint car versenyen, aki ezek után életét vesztette.

- Reklám -

Nemrég Ryan Herbert volt az, aki túlságosan is sértve érezte magát a Crisp Motorsports Parkban rendezett , és miután kiesett, nem a boxba sietett, hanem összeszedte az első lökhárítóját, és azzal ment neki ellenfelének.

A könnyű alkatrész látszólag semmit kárt nem okozott, de mindenképp hatásosnak mondható önkifejezési eszköznek bizonyult.

Az eset kísértetiesen hasonlított a 2020-as gokart világbajnokságon történtekhez, ami után az ámokfutást rendező Luca Corberi karrierje kettétört, miután ráadásul többször még át is sétált a pályán.

Veszélyesen sportszerűtlen volt a gokartos, életre szóló eltiltását követelik!