péntek, április 19, 2024

Három olasz sportautó márka is egyszerre mutatott újat

Dátum:

Megosztás:

Egyre több a mozgolódás a Hypercar márkák körül: az Isotta Fraschini megnevezte partnereit, a De Tomaso kijött az „utcai verzióval”, a Lamborghini pedig már nyilvánosságra is hozott egy kis részletet is…

- Reklám -

Isotta… bármi is legyen belőle, egyre komolyabb

Bár elsőre komolytalannak tűnik egy több évtizede gépészeti alkatrészeket gyártó cégtől, hogy záros határidővel Hypercart építsenek és induljanak Le Mans-ban, az olaszok egyre többször bizonygatják, hogy tényleg komolyan gondolják a dolgot.

- Reklám -

Először fél éve lehetett hallani róla, hogy gondolkoznak egy hasonló programon, míg a többi gyártó évekkel előre jelentkezett csak be. Azt elismerték, hogy az évnyitóra nem készülnek el, de a Le Mans-t megelőző versenyen Spában indulnának el először.

A Michelotto tervezi és építi majd járművet. A projekt egyelőre a Tipo 6 LMH-C nevet viseli, és turbós, 3 literes V6-os motor lesz majd az autó szíve. Hibrid technológiával üzemel majd, ami a DailySportsCar szerint igencsak hasonlít az LMDh autók közös egységére. Ugyanúgy a Bosch szolgáltatja majd az elektronikát, a Williams az akkumulátort, valamint az Xtrac a váltót (ők a Ferrarinak is beszállítanak).

- Reklám -

De Tomaso: ez már az lenne?

Friss a hír, hogy ők is a Hypercar kategóriába vágynak, eddig azonban úgy tűnt, egy többéves modell, a P72 lehet a versenyautó alapja. Most azonban bemutatták a sokkal komolyabban kinéző P900-at…

Hogy valóban ez kerül majd a versenypályára, vagy sem, azt még meglátjuk. Mindenesetre a De Tomaso ezzel megerősítette, milyen formavilágra számíthatunk majd.

A Lamborghini már biztosan jön, de csak jövőre, viszont…

Már egy pillanatra fellebbentették a fátylat a készülő modellről, ami szintén „csemege a szemnek”…