back to top
kedd, október 15, 2024

Szitkozódtak a versenyzők rendesen Dover autózabáló oválján

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Dover beceneve egyébként is a Monster Mile. Ha pedig ez önmagában nem lett volna elég, jött az eső is. Ez mind hallatszott a rádiózásban is.

- Reklám -

Bár megpróbálkozott a NASCAR Cup Series mezőnye azzal, hogy vasárnap fussa le a versenyt Dover oválján, az anyatermészet közbeszólt. Így pedig nem volt mit tenni, hétfőn kellett visszatérnie a mezőnynek és a szurkolóknak is a Monster Mile-ra.

- Reklám -

A pálya aztán hű volt a gúnynevéhez, és zabált gumit, illetve autót egyaránt. Elszállt például Austin Cindric is, Todd Gilliland pedig egy másik penskésre, Ryan Blaney-re panaszkodott, aki beletolta őt a falba véleménye szerint. Blaney ezután alig győzött elnézést kérni, de nem volt mit tenni, a verseny ment tovább.

Dover legnagyobb áldozata az abroncskészlet volt. Christopher Bell arról panaszkodott, hogy a bal hátsóját nem sikerült rendesen rögzítenie, Kyle Larson pedig megforgása során szedett össze egy defektet. Blaney versenye később sem lett sokkal jobb, de Brad Keselowski is arról panaszkodott, hajszálra van attól, hogy összetörje magát valamelyik kanyarban.

- Reklám -

Kurt Busch-t aztán a 8-asban Tyler Reddick forgatta ki, de elvesztettük érdemben Joey Loganót is. Denny Hamlin csak utas volt abban a balesetben, amikor Cody Ware pontosan elé forgott vissza, oldalról megtorpedózva őt. Corey LaJoie Daniel Suárezre haragudott meg, amiért a mexikói tönkretette a versenyét, hirtelen felindulásból azt tervezte, ezért még törleszt.

És hogy hogy hangzottak ezek a történések a szezon tizenegyedik, Chase Elliott sikerével végződő futamán, a Dover International Speedwayen? Így!