back to top
hétfő, május 6, 2024

Túlélőshow lehet a NASCAR első utcai versenyéből

Dátum:

Megosztás:

A chicagói utcai futamon mindenki túlélésre játszik majd az idei háromszoros futamgyőztes Kyle Busch szerint.

- Reklám -

A bajnok már kétszeres győztesnek mondhatja magát a NASCAR két épített pályás állomásán is (Sonomában és Watkins Glenben), de ennek ellenére nem érzi magát magabiztosnak, az első utcai verseny előtt.

- Reklám -

„Nagyon kemény lesz. Egyenetlen és csúszós. Van egy-két kanyar, ami nagy kihívás lesz, és vakon kell majd bevennünk őket.” emelte ki a nehézségeket Busch.

Főleg az utolsó szektorral kapcsolatban emelte ki, hogy bukkanókra lehet majd számítani a kanyarok közben. Emellett pedig a pálya egyetlen nyújtott kanyarja előtti töréssel kapcsolatban jegyezte meg, hogy ott lehetne szélesebb is a pálya.

- Reklám -

„Az egy nagyon szűk rész, amin még lehetne javítani, a szimulátor alapján, de azonkívül ez egy teljesen rendben lévő szűk városi pálya.”

Bár adtak neki egy esélyt, végül Räikkönen és Button is csalódott a NASCAR-ban

Egy idő óta kering a NASCAR-körökben a kisebbfajta babona, hogy amikor nem oválra látogat a mezőny, mindig sok ütközés van. Legutóbb az Austinban induló két F1-es bajnok is elképedve nyilatkozott az akkori versenyről, de Busch-ról is köztudott, hogy nincs kibékülve az indianapolisi Road Course-szal.

Chicagóban viszont sem bukóterek, sem füves területek nem lesznek, ahol a versenyzők ki tudnák kerülni egymást.

A Forma-1 okozta az egyik legjobb NASCAR-verseny vesztét

„Mindenki a túlélésre fog játszani. Úgy érzem, már volt pár ilyen (most nem tudnáám megmondani melyik volt az utolsó), de az Indy első kanyarjára emlékeztet a dolog.

Ha 20. vagy, nem is kell kigyorsítanod, mert valószínűleg úgyis történik valami, mint például a (Charlotte-i) Roválon, ahol az egyik újraindításnál mindannyian a falban kötöttünk ki.”

Hogy sikernek lehet majd elkönyvelni a hétvégét vagy sem? Busch erről is elmondta a saját kritériumát.

„Akció. Ha van egy jó verseny, aminek a történetét lehet majd később is mesélni. Például ott volt az IndyCar története a Nashville-i utcai futammal. Amikor először mentek, akkor baleset volt, hogy eltorlaszolta az utat. Na, például ilyesmi.

Ez nyilván nem olyasmi, amit mi pilóták szeretnénk látni, de a szurkolók szeretik az ilyesmit. És akkor ez egyfajta módon terjeszti a NASCAR hírnevét, hiszen az emberek küldik egymásnak, hogy »Nézd meg!« Ha ezzel nő a sport népszerűsége, akkor ez sem akkora baj.

Végülis, ez egy látványosság, nem? Nem hiszem, hogy a NASCAR vagy a Cup Series csinált volna ilyet a közelmúlban, ha egyáltalán előfordult már ilyesmi.”