back to top
szombat, október 5, 2024

Megfosztották a győzelemtől a Porsche kettősét, miután az utolsó pillanatban álltak az élre

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Az időmérő után a verseny végeredménye sem volt szokványos Watkins Glenben, az IMSA harmadik hosszabb versenyén, miután a verseny megnyerő Porsche hátrasorolásban részesült.

Rendhagyó szabályt kellett alkalmazni a fontos versenyen

- Reklám -

- Reklám -

Bár a hosszabb versenyeken lehet három versenyzőt is nevezni, a GTP mezőny nagy része úgy döntött, elég nekik a két pilóta a 6 órás futamra. Két kivétel volt, az 31-es Cadillachez csatlakozott Jack Aitken, illetve a sprintversenyeken LMP2-es prototípust vezető Louis Délétraz ült be a 10-es Acurába.

A BMW már az első körben elvesztett egy autót, ugyanis Augusto Farfus hideg gumikon csúszott ki a pályáról. Bourdais Cadillacje egy kisebb balesetben keveredett bele, majd kapott egy büntetést is a Wayne Taylor Racing Acurájával egyetemben.

- Reklám -

Ugyan a két gyári Porsche uralta eleinte a versenyt, féltávnál Felipe Nasrnak egy technikai hiba miatt nagyobb javításokra be kellett be kellett mennie a boxba. A megmaradt Porsche viszont jól tartotta magát, végig a leggyorsabbak voltak. A verseny végén ugyan 10 másodperc is volt a hátrányuk egy vezetőcsere miatt, utolérték és meg is előzték a vezető helyen haladó De Phillippi BMW-jét, éppen azelőtt, hogy egy látványos GT-baleset miatt belengették volna a sárga zászlót.

 

A verseny utáni vizsgálatok során azonban kiderült, hogy a padlólemez kopó alkatrésze vékonyabb volt az előírtnál, így a GTP mezőny végére sorolták őket. A Porsche már jelezte, hogy fellebbeznek a döntés ellen.

Ezzel a BMW örökölte meg a győzelmet, tehát már mind a négy gyártó állhatott a dobogó legfelső fokán. Az Acura Daytonában, a Cadillac Sebringben és Laguna Secában örülhetett (két különböző csapattal, a Porsche pedig Long Beachet hódította meg eddig.

#25: BMW M Team RLL, BMW M Hybrid V8, GTP: Connor De Phillippi, Nick Yelloly, IMSA
Fotó: Jake Galstad/LAT Images/IMSA Media

A második helyen az egyik háromfős legénység (#31 Cadillac: Derani, Sims, Aitken) végzett, míg a dobogó legalsó fokára, mögöttük Daytona győztesei, Blomqvist és Braun (#60 Acura) érkeztek be. A mezőnyhöz később csatlakozó privát Porsche (#5 Rockenfeller, van der Helm) eddigi legjobb helyét érte el a negyedik hellyel, miután eddigi egyetlen versenyükön, Laguna Secában hetedikek lettek.

Ez már nem első botrány, ami a győzteseket érinti

Saját gyártója köpte be a daytonai győztest

A GTP-éra öt futamgyőztese közül ezzel már a másodikat kapták csaláson, Daytonában az Acura nem felelt meg az előírásoknak. Mivel akkor már kihirdették a végeredményt, a győzelmet nem veszítették el, de jelentős pontlevonással sújtották őket.