péntek, március 29, 2024

További 12 versenyen áll rajthoz az NBC riportere

Dátum:

Megosztás:

Miután a NASCAR Truck Series szezonnyitóján, a Daytona International Speedwayen ötödik lett, Parker Kligerman még 12 újabb futamon is rajthoz áll idén.

- Reklám -

Kligerman a tervezett futamokat a Henderson Motorsports 75-ös számú autójával fogja teljesíteni. A 2022-re vázolt terveiben mindhárom épített pályás futam szerepel, azaz a Circuit of the Americas, a Sonoma és a Mid-Ohio Sports Car Course versenyeinek biztos résztvevője lesz.

- Reklám -

Négy rájátszásbeli fordulón is indul majd a Lime Rock Park résztulajdonosaként is ismert NBC riporter, aki főleg az IMSA futamain tevékenykedik ebben a szerepkörben. 2021-ben 11 versenyen vett részt, a legjobb helyezését pedig Watkins Glen International aszfaltcsíkján érte el, ahol ötödikként intették le.

Nem meglepő, hogy Kligerman tervei között mindhárom épített pálya szerepel, hiszen pályafutásának legjobb NASCAR Xfinity eredményét 2013-ban a Road Americán érte el egy harmadik hellyel. Sonoma és Mid-Ohio új helyszínnek számít a Truck naptárában, de Kligermannak Sonomában már két NASCAR Cup Series indulása van, utóbbin pedig egy az Xfinityben. A COTA-n rendezett első Truck futamon a tizenharmadik helyen végzett.

- Reklám -

A Bristol dirt is a tervek között

A COTA és Sonoma között a Martinsville Speedwayen (április 7.) és a Bristol Motor Speedway Dirt pályán (április 16.) fog versenyezni Kligerman. Tavaly mindkét versenyen a legjobb tízben végzett. Májusban Darlington Raceway lesz 6-án és Charlotte Motor Speedway 27-én, előbbin 2021-ben egy ötödik helyet szerzett.

Sonoma után a Nashville Superspeedway következik számára június 24-én. Kligerman ott volt a pálya utolsó Truck-futamán 2011-ben, ahol szintén ötödik lett. Az utolsó versenye idén a Miamiban rendezett forduló lesz október 22-én.

Ezek a tervezett versenyeink, mert mint mindig, ez is a szponzorációtól, az elérhető versenyautóinktól, a menetrendemtől és legfőképpen attól függ, hogy úgy érezzük-e, hogy nyerhetünk” – nyilatkozta Kligerman, aki a Henderson Motorsport színeiben már 2016 óta versenyez.