vasárnap, december 10, 2023

Szupergyors kiállásával rekordot döntött a Joe Gibbs Racing – VIDEÓ

Dátum:

Megosztás:

A NASCAR történetében először történt olyan, hogy egy csapat (Joe Gibbs Racing) négy kereket cserélt le 10 másodpercnél rövidebb idő alatt.

- Advertisement -

Lee Cunningham vasárnap a Richmond Raceway-en valami egészen mást tapasztalt mint eddig bármikor NASCAR karrierje során.

- Advertisement -

Cunningham, aki Kyle Busch 18-as számú csapatának hátsó kerék cserélője, először ugrott versenyautó elé.

A Joe Gibbs Racing a boxutcában engedélyezett új koreográfia részeként, ahol a hátsó kerék cserélőjének már nem kell az autó hátulját megkerülnie.

- Advertisement -

Ezt több mint egy éven át gyakorolták, majd lobbiztak a NASCAR tisztviselőinél, hogy fontolják meg a szabály változtatását.

A NASCAR irányt változtatott, és engedélyezte a csapatoknak, hogy eltöröljék a régóta fennálló hagyományt, hogy a boxutca legénységének milyen utat kell megtennie.

Ez két héttel ezelőtt Atlantában kezdődött, és vasárnap Richmondban a Gibbs-csapatok először léptették életbe először élesben.

Nyilvánvalóan egy kicsit ideges voltam, hogy 17 éve (már) gumit cserélek, és még soha nem ugrottam ki egy autó elé, ráadásul Kyle Busch elé” – mondta Cunningham a RACER-nek. „Mindig is a hátsó srác voltam.

Cunningham és csapattársai számításba vették az új kinézetű boxkiállást. A 234. körben Busch boxutcai csapata egy 9,1 másodperces boxkiállással beírta magát a rekordok könyvébe, mint a valaha feljegyzett leggyorsabb négygumis megállás.

Ennél még sokkal gyorsabban is tudunk dolgozni” – mondta Cunningham. „Nem igazán voltak tiszta kiállásaink.

Az új koreográfia opcionális, és nem minden csapat döntött az újdonság mellett, így a Gibbs istállón belül sem minden autónál vetették ezt be.

Denny Hamlin boxutca legénysége mindössze a nap utolsó két kiállásánál használta az új módszert, és Chris Gabehart csapatfőnök ennek tulajdonította a futamgyőzelmet.

András Roos
András Rooshttp://500miles.hu
Gyermekkoromban minden vasárnap este a CART, és később Champ Car versenyeit néztem az ágyam melegéből. Mondhatnám, hogy arra aludtam el, de ezeken a versenyeken nem lehetett elaludni, számomra ez marad örökre az IndyCar legszebb időszaka. NASCAR-ral 2010-ben kezdtem el foglalkozni, és bár az elmúlt évtizedben sok változáson esett a széria, a szerelmem irányába csak egyre erősebb.