péntek, március 29, 2024

Próbáltam kiszállni, és csak azt láttam, hogy csak úgy lifeg a jobb lábam

Dátum:

Megosztás:

Kyle Busch 2015-ben nyerte első bajnoki címét, azonban az út, ami ide vezetett, fájdalommal, és megpróbáltatásokkal volt tele.

- Reklám -

Kyle Busch 2015-ben, mint ahogyan minden addigi évben bajnoki esélyesként érkezett meg a szezonba, azonban már az első verseny előtt olyan dolog történt vele, amely teljesen megváltoztatta karrierjét.

- Reklám -

A Daytona 500-at megelőző Xfinity futamon a kétszeres bajnok is indult, és ahogy a futam vége közeledett, megpróbált előretörni a mezőny közepéről.

A csapattársam, Erik Jones mögött voltam” – meséli Busch a roadandtrack.com újságírójának, Alanis Kingnek. „A belső sávban voltunk, de nem igazán tudtunk előrébb menni, picit be voltunk ragadva. Kerestem a rést, hogy megindíthassuk a támadást, és végül a célegyenesnél megláttam a lehetőséget.

- Reklám -

Nem sokkal a rajt-cél vonal után odaértem a hátsó lökhárítójához, és elkezdtem tolni. Normális esetben ott még nem szabad ezt mert meginoghat az előtted lévő autó, de én korábban akartam kezdeni.

Túl korán kezdtem…

Jones autója megcsúszott, Busch pedig próbálta őt kikerülni, de mindeközben az ő autója is kipörgött, és óriási sebességgel a belső falba csapódott.

Ahogy csúsztam a fal fele, arra gondoltam, hogy muszáj leszek bekormányozni az autót valamilyen irányba” – mondta Busch. „Nem szabad frontálisan becsapódnom.

Mégis ez történt, ráadásul Busch a gáz és a fékpedálon hagyta a lábait – ilyenkor szokás felhúzni onnan azokat – így mindkét lába eltörött. A kétszeres bajnok eleinte csak arra koncentrált, hogy levegőhöz jusson, de aztán úgy tűnt, minden rendben van.

Minden rendben volt. Nem volt agyrázkódásom. Nem ütöttem be a fejem. Még a nyakam sem fájt. Egész normálisan visszanyertem a lélegzetemet, és picit kezdtem megnyugodni.

Kyle Busch
Kyle Busch ijesztő balesete Fotó: Brian Lawdermilk/Getty Images/NASCAR Media

Busch szezonja majdnem véget ért egy pillanat alatt

Az autó lángolt. Kicsi volt a tűz – csak némi felesleges üzemanyag gyulladt be a motorháztető környékén -, de Busch biztosra akart menni. Ledobta az ablakhálót, kicsatolta magát, és úgy helyezkedett, hogy az ablakon keresztül kiszálljon az autóból.

A jobb lábam csak úgy lifegett” – mondta Busch. „Azt gondoltam: ‘Ó, Istenem. Eltört a jobb lábam.’ Jól van. Még mindig ki kell szállnom az autóból. Meg akartam emelni a bal lábamat, és abban is óriási nyilalló fájdalmat éreztem.

Busch olyan erősen húzta magát a karjaival, ahogy csak tudta, miközben biztonsági dolgozók és mentőautók vették körül. Kiszállt, és a földre feküdt, a közelében lévő összetört autóját egy tűzoltó készülék fehér permete borította be.

Az első gondolatom az volt a műtét előtt, hogy nem tudok majd részt venni a holnapi Daytona 500-on” – nevetett. „Majd az orvosok azt mondták, hogy valószínűleg még a következő versenyt is ki kell hagynod.

Kyle Busch a májusi All-Star versenyen tért vissza a Cup Seriesbe, kevesebb mint három hónappal balesete után.

Az ezt követő első négy pontversenyen egyszer végzett az első 10-ben, és kétszer összetörte autóját. Úgy érezte, hogy túlerőlteti a dolgokat.

Gyorsak voltunk” – mondta Busch. „De rögtön nyerni akartam, és ezt a hősies pillanatot filmszerűvé tenni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a valóság nem így működik.”

A Cup Series-ben júniusban volt egy szabad hét, és Busch ezt használta ki, hogy rendet tegyen a saját fejében. Ez elég jól sikerült, hiszen a szünet utáni első versenyét Sonomában megnyerte.

Kyle Busch
A „cukrosbácsi” révbe ért Fotó: Jared C. Tilton/NASCAR via Getty Images/NASCAR Media

Kórházból a bajnoki címig

A NASCAR közölte, hogy engedélyezi Buschnak, hogy részt vegyen a rájátszásban, amennyiben be tud kerülni pontok (a legjobb 30-ban kellett lennie) és győzelmek alapján. Ehhez az kellett, hogy az „El kell indulnod minden versenyen” szabály alól felmentsék őt.

Busch nem sokkal Sonoma után zsinórban három futamot nyert, majd visszakúszott a legjobb 30 közé. Miután a szezon egyharmadát kihagyta, hirtelen rájátszásbeli versenyző lett.

A 26. vagy 27. helyen álltunk a pontversenyben” – mondta Busch. „Aztán amikor jött a rájátszás, akkor hirtelen holtversenyben az élen álltam. Ez tökéletes volt.”

A 2023-ban új csapathoz igazoló Busch a rájátszás összes fordulóján könnyen áthámozta magát, és ott lehetett a bajnoki döntőben, melyet akkor a Homestead-Miami Speedwayen rendeztek.

A döntőt megelőző hét borzalmas volt, mert mindenki azt mondta, hogy nem érdemlem meg, hogy itt legyek. Úgyhogy mindenkinek meg akartam mutatni, hogy igenis jogosan jutottam el idáig.

A verseny nagy részébe a négy döntős versenyző – Busch, Kevin Harvick, Martin Truex Jr. és Jeff Gordon – egy tempón volt, így a 18-as autó sofőrje tudta, hogy nehéz dolga lesz.

Ahogy azonban lement a nap, a 18-as autó egyre gyorsabb lett, és egy késői újraindítást követően az élre tudott állni.

Busch 1,6 másodperces előnnyel jött ki a négyes kanyarból a bajnoki döntő utolsó körében Harvickkal szemben és megnyerte élete első Cup Series bajnoki címét.

Egy pokoli baleset, két eltört végtag és a kérdés után, hogy vajon vissza tud-e térni egyáltalán, bajnok lett. Néhány évvel később, 2019-ben újra megismételte ezt a sikert – igaz kevesebb drámával.

Tudod, amikor meglátod a kockás zászlót, egy könnycsepp gördül végig az arcodon” – emlékezett vissza Busch. „Csodálatos érzés.