Elsőre sokaknak nem hangzik ismerősen Jerame Donley neve, azonban Ty Dillon új versenymérnöke a sport legnagyobb sztárjaival dolgozott.

- Reklám -

Donley életében először foglalhatja majd el a pit roadon álló emelvény fő ülését, hiszen ő fogja irányítani 2022-ben a Petty GMS kötelékébe visszatérő a 42-es csapatot.

- Reklám -

A 36 éves crew chief fiatal kora ellenére olyan legendákkal dolgozott együtt szerelőként a Ganassi Racingnél mint Juan Pablo Montoya, Matt Kenseth és Kyle Larson.

Ezen kívül karrierje elején a Hendrick Motorsportsnál is megfordult.

- Reklám -

„Nagyon sok kisebb munkát vállaltam fiatal koromban, például Jimmie Johnson autóján is dolgoztam 2008-ban. Ez volt az első teljes idős beosztásom” – mondja Donley a Racernek adott interjújában.

A 42-es csapat crew chiefjének azonban nem ez a legemlékezetesebb pillanata.

„Mindannyian tudtuk, hogy Kyle Larson mennyire tehetséges. Rengeteg második helye volt, aztán 2016-ban Michiganben megtört az átok, és megszereztük a győzelmet. Említhetném a 2019-es doveri győzelmünket is, aminek hála végül bejutottunk a rájátszásba.”

„Az évek során arra jöttem rá, hogy mindössze egy győzelem kell ahhoz, hogy áttörjük a gátat. Ezt fogom mondani Ty Dilonnak-nak is. A legjobbakkal versenyzel, mindegy, hogy milyen módon, de meg kell szerezned a győzelmet” – válaszolta Donley arra a kérdése, hogy mi lehet a titka a sikeres együttműködésnek.

És mit gondol arról, hogy milyen lesz 2022-ben NASCAR crew chiefnek lenni?

„Stesszes. Kihívásokkal teli. Izgalmas. Az életben egyszer adódik ilyen lehetőség az ember előtt. Mindössze 40 srác van az egész világon, aki ezzel foglalkozik, szóval ki akarom élvezni a lehetőséget, és keményen akarok dolgozni.”

Donley hozzátette, 2022 az építkezés éve lesz, és a szezon végére szeretnék majd a fejlődést látni a csapat teljesítményében.

„Fel szeretnénk építeni egy olyan kultúrát a csapaton belül, ami sikerekhez vezethet. Egy olyan környezetet, ahova az emberek szívesen járnak dolgozni.”