szombat, június 3, 2023

A Team Hezeberg részt vesz a Phoenix-i teszten

Date:

Share:

A NASCAR Cup Series-ben idén debütáló Team Hezeberg is elkötelezte magát a január 25-26-án tartandó Phoenix-i Next Gen tesztre.

- Advertisement -

Korábban már írtunk róla, hogy Jacques Villeneuve a csapat színeiben szeretne idén indulni versenyeken.

- Advertisement -

A Team Hezeberg képviselője a TobyChristie.com-nak megerősítette, hogy részt vesznek majd a kétnapos teszten.

Arról azonban eddig még nem volt információ, hogy Hezebergék ovál versenyen is indulnának – kivéve a Daytona 500-at, ahova megpróbálják majd bekvalifikálni magukat.

A Phoenix-i teszten azonban nem Villeneuve, hanem az istálló tulajdonosának fia, Loris Hezemans fogja vezetni, a csapat 27-es rajtszámú Ford Mustangját.

A 24 éves versenyző már több európai szériában is versenyzett, és az Xfinity Series-ben is kipróbálhatta magát.

Hezemans 6 versenyen indult eddig karrierje során, és ebből az egyik a Phoenix Raceway-en volt, így már van tapasztalata a pályán.

András Roos
András Rooshttp://500miles.hu
Gyermekkoromban minden vasárnap este a CART, és később Champ Car versenyeit néztem az ágyam melegéből. Mondhatnám, hogy arra aludtam el, de ezeken a versenyeken nem lehetett elaludni, számomra ez marad örökre az IndyCar legszebb időszaka. NASCAR-ral 2010-ben kezdtem el foglalkozni, és bár az elmúlt évtizedben sok változáson esett a széria, a szerelmem irányába csak egyre erősebb.