back to top
vasárnap, december 22, 2024

A salakos verseny után újabb pálya kerülhet ki a NASCAR versenynaptárából

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Lassan alakul ki a NASCAR jövő évi versenynaptára, és úgy tűnik, nem csak egy hiányzó helyszín lesz az idei évhez képest.

Jövőre nem tér vissza a NASCAR egyik legkülönlegesebb versenye

- Reklám -

- Reklám -

Az már korábban bejelentették, hogy a 2024-es menetrendben nem szerepel majd a bristoli salakon rendezett verseny. Helyi értesülések alapján ezentúl egy épített pályás versenynek is búcsút mondhatunk. Két évig vendégeskedett a Cup Series mezőnye Road Americán, mielőtt a chicagói utcai verseny leváltotta volna.

A másodosztálynak számító Xfinity Series idén is rendezett ott egy fordulót, ami a bajnokság két olyan hétvégéjée közül az egyik, amikor nem osztoznak a Cup Series mezőnyével. A másik ilyen a portlandi verseny.

- Reklám -

A Milwaukee Journal Sentinel szerint viszont jövőre nem lesz futamuk ott, ami az első ilyen év lesz 2009 óta. Az Xfinity naptárában így is így is szerepel hat épített pályás verseny, azt pedig még nem jelentették be, mi kerül majd Road America helyére.

Az elkövetkezendő hetekben egyre jobb képet láthatunk majd arról, hogyan alakul majd a 2024-es versenynaptár, amikor a pályák külön-külön bejelentik majd a terveiket a következő szezonra. Egyelőre három dátum ismert, a Los Angeles-i Clash (02.04.) mellett az idénynyitó Daytona 500 (02.18.) és a szezonzáró phoenixi verseny (11.03.) jelentették már be.