csütörtök, április 18, 2024

Pato O’Ward közelebb került az álmához, végre F1-es autót tesztelhetett

Dátum:

Megosztás:

A mexikói pilóta mindig is F1-es versenyző szeretett volna lenni, álmai azonban szertefoszlottak, amikor a Red Bull fél év után megszabadult tőle. O’Ward most azonban egy McLarent vezethetett Abu Dhabiban.

- Reklám -

Miután az F2-ben és a Super Formulában nem tudott áttörést elérni, az Indy Lights bajnoki címéért kapott pontokat is csökkentették. A Red Bull megvált tőle, de Zak Brown és a McLaren mentőövet nyújtott nekik Amerikában.

- Reklám -

Azóta két IndyCar szezon van a háta mögött, két győzelem, és idén az utolsó versenyig harcban volt a bajnoki címért, de végül harmadik lett a bajnokságban.

Jó teljesítménye jutalmaként tesztlehetőséget kapott a Yas Marina Circuiten, ahol a negyedik legjobb idővel 92 körig jutott.

- Reklám -

„Lenyűgözött minket Pato sebessége, a hozzáállása, és az, milyen gyorsan tanult.”ámult el a McLaren versenyigazgatója, Andrea Stella.

„A nyakamnak annyi.” – jelentette ki O’Ward egy időmérős kör után. – „Amint felraktuk a lágy gumikat, és át mentünk a gyorsabb kanyarokon… Tudom, hol veszítettem időt: a kanyarokban, ahol a nyakad erőssége határozza meg a sebességet. Tudtam, hogy a nap végére ezzel problémám lesz, mert ez teljesen más. Ez őrület, minden máshoz képest, amit vezetni lehet.”

A McLaren állandó pilótái, Daniel Ricciardo és Lando Norris is részt vesznek a teszten. Utóbbi nem nagy meglepetésre össze is barátkozott a mexikóival.

„Szerintem az IndyCar és a Forma-1 rendkívül különbözőek. Az F1 más szintem van, mint az IndyCar sebességben, tapadásban, a technikában és mindenben.” – nyilatkozta a brit az Associated Pressnek. – „Tudom, ő milyen jó pilóta, de agresszív, ami nem feltétlenül az, ami itt kell.”

„Talán változtatnia kéne egy kicsit a stílusán, de hogy ez jó vagy rossz lenne-e neki, nem vagyok benne biztos. Amit tudok, hogy szeret a határon táncolni az életben, főleg vezetés közben, és ez nem mindig a legjobb dolog.”

O’Ward továbbra sem rendelkezik az F1-hez szükséges szuperlicensszel, és mindkét McLaren pilóta többéves szerződést írt alá. Így Brown szerint sincs más lehetőség, a mexikói marad az IndyCarban.

„Nagyon gyors, kivételesen tehetséges. A Forma-1 más világa azzal a technikai szinttel. Így nem arra vagyok kíváncsi, tud-e gyorsan vezetni egy F1-es autót, mert nincs efelől kétségem. Inkább arra, hogyan fogadja be az információt és az időmérős, valamint versenyszimulációt, mert egy Forma-1-es autóban sokkal többet kell tenni, mint vezetni.”

„Jövőre biztosan az IndyCarban lesz, de hosszútávra tervezünk vele, úgyhogy lépésről-lépésre haladunk majd. Viszont nem tudom elképzelni, hogy ez [a teszt] ne indította volna be az étvágyát, hogy ne mondja, hogy még egyszer ki akarja próbálni.” – avatta be a világot Zak Brown a tervekbe.

És igaza volt, O’Ward nem csalódott az élményben:

„Mondtam Zaknek, ha így kényeztetsz, idegesíteni foglak a teszt után, és igazam is lett.” – jegyezte meg mókásan a mexikói.

„De boldog vagyok azzal, ahol jelenleg az IndyCarban tartok, jövőre is az Arrow McLaren pilótája leszek. Ha átjönnék ide, azt közvetlenül onnan tenném, nem tervezek junior kategóriákba menni. Közvetlenül az IndyCarból nyergelnék át, és szerintem nem lenne problémám vele, most is otthon éreztem magam az autóban.”