péntek, március 29, 2024

O’Ward úgy érzi, ennél agresszívebb nem lehetett

Dátum:

Megosztás:

Pato O’Ward szerint ő és a csapat a szó legszorosabb értelmében mindent kiadott magából. Ennél többet egyszerűen nem lehetett károkozás nélkül.

- Reklám -

Az Indy 500 utolsó köreiben úgy nézett ki, hogy Marcus Ericssont meg sem lehet szorongatni. Az ekkor második helyen haladó Pato O’Ward viszont váratlan esélyt kapott, amikor 5 körrel a leintés előtt piros zászlóval megszakították a futamot. Ericsson előnye eltűnt, O’Ward bepróbálkozott egy előzéssel, de nem jött össze. Így a svéd nyerte az Indy 500-at.

- Reklám -

Ha igazán rámegyek arra az előzésre (Ericsson ellen), akkor a falban kötök ki” – szögezi le O’Ward a Motorsport.com kérdésére. „Egymás mellett voltunk. De büszke vagyok magamra és büszke vagyok a csapatra. Mindent megpróbáltunk, hogy meglegyen a győzelem. Megpróbálkoztunk az előzéssel is. Ami rajtunk múlt, azt mi megtettük. A győzelem már rajtunk kívülálló okok miatt nem jött össze. Jövőre visszajövünk, én még jobb versenyző leszek, a csapat még jobb csapat, az autó pedig még gyorsabb autó.

Pato O’Ward második helyének köszönhetően az összetett tabellán is feljött másodiknak, a versenyt nyerő Ericsson mögé.

- Reklám -

Erős volt O’Ward csapattársa, Felix Rosenqvist is, akit negyedikként intettek le. „Nagyon jó érzés, nagyon örülök a csapat által mutatottaknak. Egész évben erősek voltunk, most is jó volt a sebességünk. Az egyik kiállásra például nyolcadikként mentem be és negyedikként jöttem ki. Ilyen önbizalomnövelő momentumokra van szükségünk.

Rosenqvist esetében az Indy 500 toronymagasan a legjobb eredménnyel záruló futam volt 2022 eddig lefutott versenyein. Ő összetettben kilencedik.