back to top
vasárnap, december 22, 2024

Kétszeresen is történelmet írt az Indy 500 egyetlen női résztvevője

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A szombati időmérőn – bár csapata túlságosan nem lehet elégedett az eredményekkel, egy rekordot így is elhódított az Indy 500-ra beugró Katherine Legge.

- Reklám -

A brit Legge 10 év után tér vissza Indiana állam fővárosába, és nemcsak, hogy rögtön bejutott a viadalra, hanem mindegyik csapattársát megverve tette ezt. A Rahal Letterman Lanigan Racing négy autója ugyanis egész nap szenvedett, rendszerint csak a legutolsó helyen tudtak feliratkozni a listára.

- Reklám -

Az Indy 500-on négy kör átlagsebességét nézik az időmérőn, és általában így is dönthetnek a legkisebb különbségek. A 10 mérföldes próbálkozások alkalmával

A verseny, ami külön szótárat érdemel: az Indy 500 különleges kifejezései

- Reklám -

Több esetben egyenesen veszélyesnek tűnt, ahogy megbicsaklott a pilótáik alatt az autó. A csapattulajdonos fia, Graham Rahal például elég dühösen és kétségbeesetten nyilatkozott az első próbálkozása után.

De nem járt jobban Jack Harvey, vagy az előző héten még pole-t szerző Christian Lundgaard sem, ők hárman a „vigaszágon” küzdhetnek majd tovább. Rajtuk kívül az újonc Sting Ray Robb került még a kiesés ellen küzdők közé, négyük közül egy pilóta nem indulhat majd el jövő vasárnap.

Úgy tűnt, a legkevésbé Katherine Legge-t, a csapat egyetlen beugróját nem érinti annyira a dolog, mintha pont a tapasztalat lett volna az ellensége a csapatnak.

Rahal – aki korábban már 15 Indy 500-on indult – szenvedett a legjobban, és több, mint egy mérföld/órával maradt el az előtte végző Robbtól. Harvey, aki hetedjére vesz részt a versenyen, csak éppen jobb volt, mint Robb, de így is egy újabb egységgel volt lassabb, mint a második évét taposó Lundgaard és sportautózáshoz szokott Legge.

Ők ketten már a mezőny többi részéhez jobban hasonlító sebességgel teljesítették a négy kört, de így is csak egyikük juthatott tovább. Legge 26 ezred (!) mérföld/órával volt gyorsabb, így jutott be az idei Indy 500-ra.

231,070-es eredménye viszont messze felülmúlta a nők által nyújtott eddigi időmérős eredményeket az Indy 500-on. A kilenc pilóta közül, akik eddig indultak, Sarah Fischer volt a legjobb 229,439-cel, Legge az ő rekordját adta át a múltnak.

Egy körön pedig Simona de Silvestro két éve futott 230,201-es átlagsebességét múlta felül 1,4 tizeddel.

Katherine Legge, Rahal Letterman Lanigan Racing, IndyCar, Indy 500, Indianapolis
Fotó: John Cote/Penske Entertainment