péntek, március 29, 2024

Karnyújtásnyira érzi magától az első győzelmet McLaughlin

Dátum:

Megosztás:

Az év újonca lett, egyszer dobogóra is állhatott, de nyernie nem sikerült. Scott McLaughlin 2022-es célja ez utóbbi lesz.

- Reklám -

Egyetlen teljes szezonos újoncként meg is szerezte az év legjobbjának járó elismerést, megelőzve Romain Grosjeant. Jelölték őt az év sportolója-címre is hazájában, aminek egyébként jócskán meg is alapozott 2021-es szezonjával. Ebben az említett szezonban karrierje mindössze harmadik futamán (az első oválon!) máris dobogóra állhatott, végül azonban győznie nem sikerült.

- Reklám -

A 2021-es küzdelmet tizennegyedikként záró Supercars-bajnok második IndyCar-szezonjában ezt a lépést szeretné megtenni.

„Azt gondolom, elérhető közelésben van ez” – fogalmazott McLaughlin a SpeedCafe felvetésére. „Ha minden a jó irányba halad és jól csináljuk (márpedig ehhez mindenünk megvan), akkor először jobban kell időmérőznöm. Ezzel jobb lehetőséget tudnánk adni magunknak, a versenytempónk ugyanis megvan.”

- Reklám -

Ez egy dolgot jelenthet majd. „Jó lenne kihasználni a lehetőséget egy esetleges győzelmre. Ha ez nem adatik meg, akkor jöhet sok top 5-ös helyezés. Sokkal többször szeretnék stabilan a top 10-ban célba érni, benne top 5-ös és dobogós helyezésekkel. Ehhez kell még egy kis sebességet találnunk. Ezen dolgozunk, mert nagyon versenyképes lett a bajnokság az utóbbi időben.”

Ehhez ráadásul jövőre már meglesz a tapasztalatunk is. „Jó úgy menni az egyes helyszínekre, hogy elmondhatom, már voltam ott. Sokkal magabiztosabb vagyok így. Tudom, mi kell egy pályán és mi nem. Ez nagyon fontos lesz a felkészülésben.”