csütörtök, március 28, 2024

Josef Newgardennek már nem olyan vonzó az F1-es karrier

Dátum:

Megosztás:

Josef Newgarden annak idején még Európában próbálkozott karriert építeni, azóta viszont kiszeretett az F1-ből több okból is.

- Reklám -

Josef Newgarden saját elmondása szerint alapvetően soha nem zárja be végleg az ajtót egy adott versenyzési lehetőség kapcsán, de jelenleg úgy érzi, az F1 távol áll az ő ízlésétől. Az IndyCar kétszeres bajnokának el kellett jutnia ide gondolatban, eleinte ugyanis még ő akarta megváltani a világot a következő nagy amerikai F1-es reménységként.

- Reklám -

Számomra az F1 a jelentős autókról szól” – kezd bele saját gondolatvilágának elemzésébe Newgarden. „A mérnökök bajnoksága ez, hogy ki építi a leggyorsabb autót egy valószínűleg indokolatlanul magas költséghatáron belül. Ez pedig sokáig izgalmas is volt a számomra. Aztán elkezdtem idősödni és versenyezni itt-ott. Majd egyszer csak azt kezdtem érezni, nem biztos, hogy akarok én itt versenyezni. Túl kevéssé szól ez a bajnokság a versenyzőkről. Persze lenyűgöző sorozat, mindig is az volt. Egyszer valószínűleg ki is próbálnám az autókat, hogy első kézből mondhassak róla véleményt.

Newgarden korai, akkor még F1 felé vezető útján találunk többek között brit Formula Ford-második helyet. Ezt követően viszont a GP3-mal csúnyán melléfogott és csak tizennyolcadikként zárt. Így került 2011-ben az Indy Lightsba, majd 2012-től kezdődően az IndyCar mezőnyébe.

- Reklám -

Úgy gondolom, versenyzői szempontból a legizgalmasabb és legkiélezettebb feladatot itt kapod” – szögezi le Newgarden. „Ha te magad topversenyzőnek érzed, szeretnél is egy ehhez méltó autóba ülni, hogy futamgyőzelmekért és bajnoki címért harcolhass. Ez sajnos nincs jelen az én véleményem szerint az F1-ben, így az jóval kevésbé tűnik vonzó opciónak. De soha nem mondom, hogy soha. Ki tudja, hogy változnak majd a dolgok.

Newgarden egyelőre hűségesküt tett Amerika mellett. „Imádom ezt a bajnokságot. Rengeteg dolognál jobban érdekel, mi lesz a sorozat sorsa. Remélem, prosperálni fog hosszú távon, mert megérdemli!”

Az IndyCar 2022-es szezonja február 27-én St. Petersburgben kezdődik.