back to top
szerda, május 8, 2024

Folytonosságra törekszik az Ed Carpenter Racing

Dátum:

Megosztás:

A stabil anyagi háttér stabilabb csapatfelállást is jelent majd versenyzők és mérnökök terén is. Ebben reménykedik az ECR első embere, Ed Carpenter.

- Reklám -

Bár elvesztette a teljesítményért felelős mérnökét, Ben Siegelt, aki az RLL Racinghez távozott, az Ed Carpenter Racing szakembermozgása szerencséjükre minimális volt. Erre a folytonosságra pedig szükségük is lesz, miután immár két teljes szezonos autóval vágnak neki 2022-nek.

- Reklám -

A versenyzők szintjén a stabilitás megvan. Ezt igyekezett az ECR és az első ember Ed Carpenter megteremteni a mérnöki felállásban is.

„A háttéremberek csapatát építjük még, de a versenymérnökök és a további fő emberek ugyanazok. A többségük itt van velünk 10 éve már” – mondja Tim Broyles, az Ed Carpenter Racing elnöke.

- Reklám -

Az Ed Carpenter Racing technikai igazgatóját, Matt Barnest többen is megkörnyékezték. Végül ő marad VeeKay versenymérnöke, Peter Craik pedig visszatért Conor Daly autójának felkészítéséhez.

„Nagyon boldog vagyok emiatt” – mondja Broyles. „Elsőbbséget élvezett, hogy együtt tudjuk tartani a csapatot és folytonosságot tudjunk biztosítani. Matt és Peter pedig nagyon fontos elemei ennek a csapatnak. Rengeteg pozitívumra tudunk építeni. Persze rengeteg dolgon javítanunk is kell. Nem csak egy dologra kell koncentrálnunk, több puzzledarabkát a helyére kell raknunk. Jobbá kell válnunk a holtszezon során, mint tavaly voltunk.”

Az IndyCar 2022-es szezonja St. Petersburgben kezdődik. A versenyt február 27-én rendezik. A szezon további részében a csapatfőnök Ed Carpenter is szeretne indulni az oválversenyeken. Erre ezúttal, az elmúlt évekkel ellentétben, egy harmadik autóban tud majd sort keríteni.