szombat, április 20, 2024

Elhalasztotta a második tesztnapot az IndyCar Texas oválján

Dátum:

Megosztás:

Túl hideg volt a Texas Motor Speedwayen, így az IndyCar kénytelen volt lefújni a második oválypályás tesztnapját, amelyen kilencen vettek volna részt.

- Reklám -

Múlt csütörtökön rendezték az első tesztnapot Texasban, azon végül Kyle Kirkwood bizonyult a leggyorsabbnak. Tegnap került volna sor a második tesztnapra egy kilencfősre tervezett mezőnnyel. Ezt végül olyan indok miatt kellett ezt elhalasztani, ami Texas kapcsán furcsának hathat. Egészen egyszerűen úgy ítélték meg az IndyCar illetékesei, hogy túl hideg van.

- Reklám -

A konkrét mérések szerint a levegő hőmérséklete mindössze hét fok volt, amikor az IndyCar mezőnye nekilátott volna a tesztnek, és később sem ment volna 10 fölé a nap előrehaladtával.

A Chip Ganassi Racing négy versenyzője a rendelkezésükre álló tesztnapot így az Indianapolis Motor Speedway road-vonalvezetésén használják majd fel, míg az öt Chevrolet-versenyző (a három penskés, valamint Ed Carpenter és Conor Daly) csütörtökön tesznek egy újabb próbát Texasban, hátha akkor már kellően meleg lesz az oválteszthez.

- Reklám -

A múlt heti első tesztnap során szélárnyék nélkül a Honda bizonyult a leggyorsabbnak. Az IndyCar mezőnye jövő hét végén már versenykörülmények között látogat a Texas Motor Speedway aszfaltcsíkjára. Ez lesz a 2022-es szezon második versenye. Az első verseny a fentebb már említett Team Penske diadalmenete volt. A futamot Scott McLaughlin nyerte úgy, hogy a pole-ból indult és a legtöbb vezetett kör is az övé volt. Csapattársa, Will Power is dobogóra állhatott.