hétfő, március 4, 2024

Eladó az IndyCar második legnépszerűbb futama

Dátum:

Megosztás:

Akármilyen furcsának is hangzik, áruba bocsájtották az 50%-os tulajdonrészét annak a versenynek, ami az Indy 500 után a második legnagyobb népszerűségnek örvend.

- Reklám -

Anno 2005-ben az ausztrál Kevin Kalkhoven 7,5 millió dollárért vette meg a Grand Prix Association of Long Beach felét. Azóta az F1 és a NASCAR is érdeklődött a verseny iránt, aminek végül az IndyCar maradt a főszereplője. Pár évvel később pedig az IMSA sportautó mezőnye is csatlakozott az eseményhez.

- Reklám -

Az idei versenyen tartottak találkozót az érdeklődőkkel, akik átvehetnék Kalkhoven helyét, az IndyCar azonban biztosan nincs köztük.

„A jelenlegi eseményeket figyelembe véve, nem.” – erősítette meg a RACER-nek Bud Denker, a Penske Corporation elnöke, aki az Indy 500 mellett már a Detroit Grand Prix-ért is felelős. Azért azt megerősítette, a Penske Entertainment továbbra is érdekelt a további események szervezésében, de mivel elégedettek a jelenlegi szervezőkkel, nem akarják átvenni a helyüket.

- Reklám -

A Long Beach-i verseny másik tulajdonosa a korábbi csapatvezető, Gerry Forsythe már jelezte, nem hajlandó megválni a saját 50 százalékától.