péntek, április 19, 2024

Egy a millióhoz volt az esélye: ez ütötte el a győzelemtől a McLaren versenyzőjét

Dátum:

Megosztás:

A Chevrolet IndyCar-programjának vezetője kifejtette, mi vezetett Pato O’Ward pár pillanatig fennálló műszaki problémájához a szezonnyitón.

- Reklám -

A McLaren pilótája a győzelem kapujában, három körrel a leintés előtt vesztette el az 1. helyet és ért célba Marcus Ericsson mögött a St. Petersburg-i utcai pályán, mert a célegyenesre fordulva megakadt a hajtáslánca. (Az amerikai közvetítésben először azt tippelték a kommentátorok, hogy Ward véletlenül megnyomta a bokszutcai sebességkorlátozó gombot a kormánykeréken.)

- Reklám -

Azt már hallottuk, hogy a szívótorok rakoncátlankodott rövid ideig, ám ez a néhány pillanat is elég volt ahhoz, hogy öröm helyett bánat jusson Wardnak. A motorszállító egyik vezetője részletesen kifejtette az események problémához vezetők láncolatát.

A legmegterhelőbb szakaszokon, mint amikor Pato kigyorsított a hajtűkanyarból, keményen dolgoznak a befecskendezők, és ilyenkor a szívótorok tetején sok üzemanyag és levegő halmozódik fel” – idézte az Autosport Rob Bucknert.

- Reklám -

Millió esetből egyszer összeállhatnak olyan körülmények (például adott fordulatszámnál, intenzív kerékkúszásnál, adott pillanatban történő váltásnál), hogy a szívótorokban lévő összes üzemanyagot és levegőt beszívja a motor és egy pillanatra lezuhan a nyomaték.

Banális hiba miatt veszítette el a futamgyőzelmet a McLaren

Ilyenkor a pilóta úgy érzi, mintha kikapcsolt volna egy pillanatra a motor, és azt csinálja, amit Pato, vagyis felemeli a lábát a gázról, hogy az oxigénbeszívás félbeszakításával megszüntesse a problémát. Amint újra a gázpedálra lép, a motor ismét működik. Ez általában nem károsítja az erőforrásokat és a tartályokat sem.

A programunk egésze alatt ennek a problémának lettek a legjelentősebb következményei. A legrosszabbkor. Teljes mértékben miénk a felelősség, ami borzasztó, mert úgy gondolom, Pato e nélkül megnyerte volna a futamot.

Hozzátette, hogy az ilyen problémákat nem tudják teljes bizonyossággal kiiktatni, de mindent megtesznek, hogy javítsanak a rendszer beállításán. Ward autója egy másodpercig ment úgy, hogy a pilóta nyomta a gázpedált, de a motor nem hajtott.

Ez esetben a kerekek jelentős kúszása, az előzést segítő üzemmód megnyomása, a fordulatszám szabályzása és a váltás időzítése okozta a gondot. Akár ötvenszer megismételhetnénk az eseménysort úgy, hogy nem következik be ez a bizarr incidens. Az egész hétvégén csak egyszer-kétszer jött elő másnál” – mondta a Chevrolet motorprogramjának vezetője.