back to top
szerda, október 9, 2024

Andretti elvan a tudattal, hogy már csak az Indy 500-on indul

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Marco Andretti már tavaly is csak az Indy 500-at vállalta, és ez idén sincs másként. Ezzel viszont neki semmi problémája.

- Reklám -

Az eső és az időjárás-előrejelzés miatt csak idő kérdése volt, hogy az Indianapolis 500 előtti második edzésnapot töröljék. Andretti azonban egész felnőtt életében az Indianapolis Motor Speedwayen versenyzett. Vasárnap már a tizenhetedik Indy 500-a jön, így tulajdonképpen bele is fért ez neki.

- Reklám -

Sok minden nem éri már el Marco Andretti ingerküszöbét pályafutása ezen szakaszában. Most már  több mint egy éve döntött úgy, hogy elhagyja az IndyCart, azóta pedig több lehetőséget visszautasított. Maradt az Indy 500, ahol tavaly tizenkilencedik lett. És ez Andretti számára bőven elég. Nem hiányzik már neki a teljes szezonos, idegőrlő munka.

Munka és haszon nem volt egyenesen arányos

Különféle okokból a munka, amit ebbe beletettem, nem hozta meg gyümölcsét” – fogalmaz Andretti. „Viszont itt éltem le az életemet. Néha nyilván irigy is vagyok. Azt mondom: ‘Á, ember, bárcsak ott lehetnék.’ Máskor viszont ez egyáltalán nincs meg. Nagyon jól elvagyok akkor, amikor 40 fok van, és nekem csak nézni kell ezt az egészet.

- Reklám -

Az, hogy nem versenyzett egy teljes szezonban, felfrissítette. Már 364 napja nem versenyzett, amikor jövő vasárnap pályára lép, de a keddi edzésen úgy találta, gyorsabban visszarázódott ahhoz képest, ahogy azt várta magától.

Jelenleg egy kicsit bénának érzem magam az autó sebességével kapcsolatban. Ez ellen pedig nem sokat lehet tenni. Úgyhogy inkább csak áthelyeztem a hangsúlyt, és tényleg az autón dolgoztam, valamint a forgalomban való helytálláson.

De Andretti még akkor sem veszítette el versenyzői mentalitását és versenyképességét, amikor nem versenyzett. A múlt héten végignézte, ahogy Andretti Autosport csapattársa, Colton Herta versenyez a GMR Nagydíjon. Andretti majdnem 650 mérfölddel távolabb, a pennsylvaniai Nazareth-i otthonában ült, és küldött egy üzenetet edzőjének, Bryan Hertának, Colton édesapjának, hogy tegyen egy javaslatot: Colton két körrel korábban álljon ki, mint ahogyan azt gondolta, hogy szükség lesz rá.

Bryan eleget tett a kérésnek, és Colton végül megnyerte a versenyt.

Apjánál is rutinosabb

Andretti most már maga is újra a volán mögött ül, az Indy 500 rajtjánál pedig felül fogja múlni apját, Michaelt az indulások számában. Azzal viccelődik, hogy már nem kell hallgatnia örege tanácsaira. Egy erős szereplés révén egalizálhatna nagyapjával, a Hall of Fame-tag Mario Andrettivel, valamint Michaellel. Ezzel ugyanis hetedszer zárhatna top hatos pozícióban.

Marco Andretti mindezt szeretné elérni, és az IndyCartól való távolmaradása lehetővé tette számára, hogy arra koncentráljon, hogy apja és nagyapja nyomába érjen, anélkül, hogy más törekvések és versenyek rovására menne.

Most úgy alakíthattam az életemet, ahogyan szeretném. Még az SRX-szel is elmehettem szórakozni és szórakoztató dolgokat csinálni. De még mindig nem vonultam teljesen vissza, így ezzel formában tartom magam. Továbbra is dolgozom, és minden energiámat ebbe a versenybe fektetem.