back to top
szerda, október 9, 2024

A NASCAR rekordbajnokának útját követheti a McLaren legújabb szerzeménye

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Kyle Larson a NASCAR Cup Series bajnoki címének megszerzése után a McLaren jóvoltából új területre merészkedik, méghozzá az Indy 500-on áll majd rajthoz. Úgy tűnik, az IndyCar nem csak az F1 környékéről tűnik hívogatónak, ugyanis már a második NASCAR-bajnok szaglászik körbe pár éven belül a sorozat környékén.

- Reklám -

Jimmie Johnson a NASCAR karrierjének befejezése után töltött el másfél szezont az IndyCarban. Ugyan nem váltotta meg a világot, de így is kisebb hidat teremtett a két sorozat között. 2023-re ezzel is felhagyott, saját csapatához viszont néhány versenyre még visszatér a Cup Series mezőnyébe.

- Reklám -

„Az All-Star verseny magasan szerepel a személyes listámon, szóval abban reménykedem, de ott van az Indy 500 is, ami ezzel összeférhetetlen lenne. Tudom, hogy a Chip Ganassi Racingnek kell egy döntés nemsokára. Úgy osztják fel a motorokat, és szervezik meg az idényt, ehhez pedig a szpozori háttér is kell.” fejtette ki a helyzetét Jimmie Johnson a motorsportweek.com-nak.

A hétszeres Cup Series bajnok az idénynyitó Daytona 500-on már biztosan indulni fog, utána azonban pont az Indy 500 időmérőjének hétvégéjére esik North Wilkesboro gálaversenye.

- Reklám -

Utána 2024-ben sem marad NASCAR-bajnok nélkül az Indy 500 az Arrow McLaren és Kyle Larson bejelentése nyomán. Johnsonhoz hasonlóan azonban ő sem csak egy verseny erejéig próbálná ki magát új sorozatában.

NASCAR-bajnokot igazolt a McLaren

„Ha megnézzük, eddig miket csináltam, amikor beleásom magam valamibe, nem akarom, hogy csak egy egyszeri dolog legyen. Komolyan veszem, folytatni akarom és megtanulni a csínját bínját. Mindenfajta versenyautóhoz másik vezetési stílus kell, az IndyCar pedig nyilvánvalóan számomra egy ilyen új dolog lesz.” nevezte meg a legnagyobb kihívást Larson.

„Bár még csak ezt az évet írtuk alá és még meglátjuk, hogyan alakul, ha mindannyian élvezzük és sikeresnek ítéljük meg a dolgot, akkor nagyon szívesen csinálnám még egyszer. Mindig is mondtam, nem azért akarok az Indy 500-on menni, hogy elmondhassam magamról. Nyerni akarok, és utána egy nap nyerni szeretnék épített pályán is.”

„Még mindig fiatal vagyok, csak 30 éves, és úgy érzem, még mindig fénykoromban. Ezt ki kell használni, így sokat akarok versenyezni, nagy eseményeken részt venni úgy, hogy van esélyem a győzelemre.”

Larson szerint még nincs tervben, hogy idén felkészülésképpen versenyezzen az IndyCarban, de mindenképpen tesztelne már. A RACER-nek azt is kiemelte, nagyon sűrű lenne már 2023 májusára elkészülni, így örül, hogy van még egy éve.

„A maximális felkészülés fogjuk neki biztosítani. – emelte ki Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója. – Legyen szó szimulátorozásról, hogy autóba ültetjük vagy akár beültetjük az eligazításokra. Nyilván Kyle elsődleges programja a második NASCAR cím körül forog, ebbe nem szabad belekavarnunk, de minél jobban bevonnánk ót a munkába és Hendrick csapatát is beavatjuk, hogy maximális teljesítményt érjünk el a pályán.”

Zak Brown, a McLaren főnöke
Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media