back to top
szerda, október 9, 2024

A Mercedes továbbra sem mondott le Grosjean F1-es tesztjéről

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megerősítette, nincs elfelejtve az az ígéret, amit Romain Grosjeannak tettek.

- Reklám -

A francia versenyző karrierjének Forma-1-es fejezete dicstelenül ért véget a horrorisztikus bahreini balesetével, a Mercedes pedig igyekezne neki egy tesztlehetőséget adni, hogy ne a baleset legyen az utolsó Forma-1-hez kapcsolódó élménye.

- Reklám -

Eredetileg úgy volt, hogy 2021-ben Grosjean hazai nagydíjhétvégéjén vezetheti a 2019-es Mercedest, de IndyCar-os kötelezettségei miatt ez elmaradt.

A téma az IndyCar új szezonjának médianapján jött szóba újra: „Abu Dhabi után küldtem egy üzenetet Totónak. Nos, hagytam, hogy elteljen néhány hét, majd üzentem, és ő válaszolt. Köszönetet mondott és az utolsó mondata az volt, hogy „Még idén be kell ülnöd abba a kocsiba”, szóval még mindig benne van a pakliban.”

- Reklám -

Viszont most sem lesz könnyű összehozni a dolgot, mert Grosjean idén is versenyez a tengerentúli szériában, azonban most a Dale Coyne Racing helyett az Andrettinél: „Tavaly volt néhány dolog, ami nem könnyítette meg a dolgunkat. Idén nem tudok elmenni a Francia Nagydíjra, mert ugyanazon a hétvégén Iowában versenyzünk. De a Mercedes nagyon meg akarja csinálni, és én is, még akkor is, ha a nyakam haldoklik, mert elvesztettem az izmaim egy részét. Ha ez megtörténik, nagyszerű, de a fő hangsúly most azon van, hogy megpróbáljunk futamokat nyerni Andrettivel.”

Az F1-es évadzáróról

A sajtónap során Grosjean a Forma-1-es idényzáróról is kifejtette a véleményét, amit „imádott”.

„Izgalmas volt, a szívem pokolian vert. És szerintem az, hogy két autó küzdött az utolsó körben a világbajnoki címért, elképesztő volt” – áradozott a francia. „Szerintem viszont az a rossz felfogás, hogy a világbajnokság egy körön múlt. 22 nagydíj volt, és ha a teljes szezont nézzük, akkor tudjuk, hogy Maxnak defektje volt Bakuban, Bottas nekiment Magyarországon, és ott volt a silverstone-i futam. Azt hiszem, a végén, ha megnézzük, hány pontot veszített Verstappen, nem feltétlenül az ő hibájából, ő volt az, aki jobban megérdemelte volna a bajnoki címet. Az Abu Dhabi Nagydíj alapján viszont Lewis jobban érdemelte a bajnoki címet. Az utolsó körben pechje volt. De mint rajongó, imádtam azt az utolsó kört, és szuper izgalmas volt nézni.”

Mindazonáltal Grosjean megvédte a kritikák kereszttüzébe kerülő Michael Masit, akinek döntése tette végül lehetővé, hogy Verstappen az utolsó körben támadjon a címért.

„Több különböző módon lehet ezt látni” – folytatta. „Nagyon furcsa lett volna, ha nem engedik el ezeket az autókat. Így Lewis lett volna az első, Max pedig négy autóval lemaradva küzdött volna. Másrészt Lewis számára ez biztosan nem volt egy nagyszerű döntés, de mint néző, mint sportoló, úgy gondolom, Michael Masi jól döntött. Nem hiszem, hogy a bajnokságot jó lett volna biztonsági autó alatt befejezni. Nem lett volna jó úgy célba érni, hogy a srácok a pályán úgy vannak szétválasztva, hogy az első és a második helyezettet autók választják el egymástól. Én inkább Lewis oldalán álltam, mint Maxén, de úgy gondoltam, hogy nagyon király volt, hogy ez a két srác egymás ellen ment.”