péntek, április 19, 2024

A korábbi F1-es pilótának kezd elege lenni a második helyekből

Dátum:

Megosztás:

Hiába dominált, Grosjeant rendkívül bosszantó dolog fosztotta meg a győzelemtől, idén ez már a harmadik eset, hogy egy rajta kívül álló ok miatt veszítette el a futamgyőzelmet.

- Reklám -

Vasárnap egy sárga zászló akadályozta meg Grosjeant abban, hogy harmadik IndyCar pole-ját győzelemre tudja váltani. A francia ezzel már öt második helynél jár, a győzelem azonban ezúttal is kicsúszott a kezei közül.

Grosjean ebben látja az F1-be törekvő csapat felemelkedését

- Reklám -

Idén nem először volt már az első hely közelében az Andretti Autosport pilótája, a szezonnyitó St. Petersburg-i futamon sokáig vezetett, majd Scott McLaughlin túlzott védekezésének áldozata lett, és kiesett.

- Reklám -

Azóta ugyan megbeszélték a történteket, mégis újfent az új-zélandi volt a „ludas”, hiszen ő csapott le a lehetőségre a Barber Motorsports Parkban.

Képlet egyszerű volt, Grosjean az élmenőkkel együtt a szokványosnak mondható két kiállásos stratégián volt, egy rosszul időzített sárga zászló miatt azonban a három kiálláson lévők szinte egy „ingyen” kiálláshoz jutottak.

McLaughlin ennek köszönhetően az utolsó kiállások után Grosjean elé került, aki egy kiváló előzéssel hamar visszavette a vezetést. Újabb gumikkal – és megmaradt push-to-pass-szal – azonban hibára kényszerítette vetélytársa, és bár így a francia adta át a győzelmet, az egész paddock egyetértett abban, hogy csak idő kérdése lett volna az előzés, és főleg a McLaughlin által sárga alatt nyert másodpercek bizonyultak sorsdöntőnek.

„Ez fáj, hogy őszinte legyek. Három kiállással nem lehet itt nyerni, de most nyitva maradt a boxutca [a sárga alatt], így lett esélye McLaughlinnak ezzel a stratégiával.” sajnálkozott Grosjean.

„Az összes többi ember, aki velem egy stratégián volt, 20 másodperccel volt lemaradva. Hihetetlen volt az autó, jól is vezettem, 100%-ot beleadva, de egyszerűen szerencsétlenül jött ki nekünk a sárga. Michael [Andretti, csapatfőnök] azt mondta, ne csüggedjek, ez volt az egyik legjobb teljesítmény, amit valaha látott, szóval innentől nincs mit hozzátenni. Scott-tal rendben volt minden volt, megérdemelte a győzelmet.”

Az előző versenyen, Long Beachben Grosjean egy technikai hiba miatt nem tudta kihasználni a push-to-pass által jelentett előnyt, így most már a verseny elején próbálta kihasználni az extra tempót.