péntek, április 19, 2024

Miután az Audi kimaradt az IMSA-ból, stratégiát változtatnak

Dátum:

Megosztás:

Tavaly még két csapat (Carbahn with Peregrine Racing és az NTE Sport) is képviselte őket, idén azonban egy Audi sem volt a Daytonai 24 órás rajtrácsán.

- Reklám -

Nem kevesebb, mint 10 márka is részt vett a legendás versenyen, egy azonban így is távozott. A Pilot Challenge rajtrácsán sincsenek GT4-esek, mindössze a TCR autók szerepelnek az IMSA sorozataiban.

- Reklám -

„Az amerikai piac esetében meg kell vizsgálnunk a lehetőségeinket, és az alapján lépni.” jelentette ki Chris Reinke, az Audi tengerentúli tevékenységéért felelős igazgatója.

„Ezt még meglátjuk. Jelenleg még várunk, mennyire jön be az új stratégiánk, és hogyan kell megközelítenünk a versenyszférát az Egyesült Államokban. Stratégiailag is figyelünk erre régióra a jövő szempontjából, főleg az e-tronban gondolkodunk.” – utalt a márka GT3-as autójára, és az LMDh autó potenciális érkezésére.

- Reklám -

„Emiatt át kell gondolnunk az ügyfélversenyzéshez való hozzáállásunkat. Ez nem pénz kérdése.” – szögezte le. – „Inkább a szándéké. Kevesebb figyelem, szenvedély és támogatás jut most erre. Nem mindig a pénz az úr.”

Reinke részleteket nem árult el az átszervezés mikéntjéről, de az jól látszik, hogy a GT csapatok kevesebb gyári támogatást kapnak, mint eddig, beleértve az alkatrészek gyártását és a mérnököket is.

„Ezt fogjuk idén tenni, és kielemezzünk, hogyan reagál rá a piac. A mi részünkről egyértelmű a döntés, és a partnereinket is értesítettük erről. Az egyik első jele, hogy nem volt GT3-as autónk Daytonában. De még korai lenne végkövetkeztetéseket levonni.

Ez egy nagyobb esemény volt, ami támogatás nélkül annyira nem vonzó egyik csapatnak sem. Az év további részében ez a trend folytatódhat. Nem egy verseny után látunk majd neki az értékelésnek.”

Ezt az eddig sikertelen időszakot Reinke a két kontinens (Amerika és Európa) közötti különbségeknek tudta be.

„Európában a támogatással vonzzuk be a partnereket. Egyre növekszünk ezzel a business modellel. Az Egyesült Államokban is ezt csináltuk, de nem volt olyan mértékű érdeklődés. Emiatt csökkentettük ennek a mértékét, és most várunk.”

„Az ügyfélversenyzés mindenhol üzletre épül, így lehet fenntartani. Itt azonban más modelre kell váltanunk.”

Az érdeklődést a megújított R8 LMS Evo II-től várják, ami már ebben a szezonban a csapatok rendelkezésére bocsájtanak.