csütörtök, március 28, 2024

Megvan a teltház a Daytonai 24 órásra

Dátum:

Megosztás:

Sorjáznak és sorjáznak a nevezések a daytonai 24 órás különböző kategóriáiba. Mindez odáig jutott, hogy ki is kellett tenni a megtelt táblát.

- Reklám -

A Racer szakportál információi szerint tulajdonképpen már most megvan a teljes nevezési lista a daytonai 24 órás versenyre. Ez 60 autóból és versenyzőikből áll majd, 25 a prototípus-, 35 pedig a GT-kategóriákból. Emellett pedig van egy várólista is arra az esetre, ha valaki visszamondaná az indulását bármelyik nevező. A 60 autós mezőny egyébként 22 százalékos bővülés a 2021-es listához képest.

- Reklám -

A rendezvény programjai a Roar Before the 24-ből (január 21-23) és a tényleges Rolex 24h szponzornéven futó versenyből (január 27-29) állnak. A csúcskategória DPi-t hét autó alkotja, benne két Acurával és öt Cadillackel. Az LMP2 10 autót vonultat fel, míg az LMP3-as – egyelőre nagyban kísérleti – kategória létszámát nyolcban maximálták. Itt történt egyébként a kisebb változás, a DPi és az LMP2 létszáma megegyezik a tavalyival, csak az LMP3 csökkent le eggyel.

A legnagyobb növekedés a GT Le Mans helyére lépő GTD Pro kategória megjelenésével tapasztalható. Itt a tavalyi hat autóhoz képest kis híján a duplája, 13 rivális méreti meg magát a győzelemért. Sokan attól féltek, hogy a GTD kategóriából elfogynak majd a résztvevők, de nem hogy el nem fogytak, hanem még nőtt is a számuk, 19-ről 22-re.